Meghatározó tagja voltál ebben a szezonban a Budapest Honvédnak, de rögös út vezetett idáig. Az előző szezont kölcsönben a másodosztályú Sopronnál töltötted, holott korábban külföldi csapatok is megkerestek, és jártál a Manchester Citynél próbajátékon. Mi hiányzott akkor az áttöréshez?
Érnem kellett még. 17 éves koromtól a Honvéd NB I-es csapatánál edzettem, ugyanakkor tisztában voltam vele, hogy túl nagy lépés lenne bemutatkozni az élvonalban. Nem voltam még kész játékos. A Sopronnál töltött idény rengeteget segített a felkészülésben. Már ez is nagy ugrásnak számított, hisz korábban a harmadosztályban rúgtam a labdát.
Játékos szemmel mekkora a minőségi különbség az NB I és az NB II között?
Mondhatni, hatalmas. Ha az NB II-ben hibázol, nem biztos, hogy gólt kapsz belőle, de az élvonalban a legapróbb kihagyás is azonnal megbosszulja magát. Magasabb színvonalúak a meccsek, nagyobb a fizikai terhelés, a csatárokkal sokkal nehezebb felvenni a versenyt.
2783 perc. Ennyit voltál pályán bajnoki mérkőzéseken, és ezzel az U21-es játékosok között te lettél az első ebben a statisztikában. Nem akármilyen teljesítmény.
A „fiatal szabály” (a hazai nevelésű, húsz év alatti játékosok közül minimum kettőnek a kezdőcsapatban kell lennie – a szerk.) is kellett hozzá, hogy szerephez jussak, és úgy érzem, maximálisan élni tudtam a lehetőséggel. Rengeteget fejlődtem. Mindig próbálok úgy játszani, hogy az edző ne hagyjon ki a csapatból a következő találkozón sem.
2018-ig szól a szerződésed a Honvédnál. Kitöltöd?
Igen. A jövőm persze nem csak rajtam múlik, attól is függ, milyen ajánlat érkezik értem a klubhoz. Én teszem a dolgomat, hogy minél jobb, külföldi csapathoz tudjak elszerződni, ha úgy hozza az élet.
Hogy néz ki egy munkahét Kispesten?
Most kezdődik a felkészülési időszak.
Nem lesz élvezetes, de ez velejárója a labdarúgásnak. Az erőnlétre helyezzük majd a hangsúlyt, kevesebb labdás foglalkozás lesz, majd később sorra jönnek az edzőmérkőzések.
Ki a legjobb barátod a csapatnál?
Gazdag Dániel, akivel együtt kerültünk fel a nagycsapathoz. Mindenkivel remek egyébként a kapcsolatom, sokkal jobb a közösség, mint korábban volt.
Csak így, egységesen lehet előre lépni.
Van már célkitűzés a következő évadra?
Lehet esélyünk az Európa Liga indulást érő helyek egyikén végezni, de ehhez jobban kell teljesítenünk. Idén volt egy-két mérkőzés, amit csúnyán elrontottunk, sokat hibáztunk. Előfordult, hogy három meccset nyertünk zsinórban erősebb csapatok ellen, aztán gyengébb ellenféltől kikaptunk. Ezen muszáj változtatnunk.
Napjainkban egy magyar labdarúgótól sajnos kikerülhetetlen megkérdezni, milyen érzés foghíjas lelátók előtt pályára lépni?
Néha nehéz, pláne a hétközi fordulókban, amikor mindenki dolgozik, és csak kevesen tudnak kijönni a stadionokba. A szövetség változtatni szeretne, elindít egy programot, amivel ellensúlyozhatják a jelenséget.
Téma ez a csapaton belül?
Igen.
És mi a konklúzió?
Mindenkit boldoggá tenne, ha többen látogatnának ki a mérkőzésekre.
Nyilván nem a te feladatot megoldani a problémát, de szerinted mit lehet tenni ellene?
Vannak különböző kezdeményezések, majd meglátjuk, mit hoz a jövő.
Bár ikertestvéreddel a kezdetek óta klubtársak vagytok, ő most a Wolfsburgnál szerepel kölcsönben. Hamar megszoktad a távollétét?
Nyilván ez mindkettőnk számára új helyzetet teremtett. Ugyanakkor 2014-ben én Sopronban kezdtem a szezont, ő pedig tavasszal a Gyirmóthoz került, igaz, akkor még gyakran találkoztunk a korosztályos válogatottban. A mostani idénytől szakadtunk el végleg, pláne úgy, hogy Gerit (Bobál Gergely – a szerk.) nem hívták be a nemzeti csapatba mostanában. Hétvégén jártam nála Németországban, és körülbelül egy év után láttam őt élőben a pályán.
Miről beszélgettetek?
A foci és az életkörülmények volt a fő téma. Sokat érdeklődtem a csapat, a csapattársai, az edzők iránt. Teljesen más a kultúra, teljesen más szinte minden. Be kellett illeszkedni a társadalomba, meg kellett tanulnia a nyelvet. Egyébként minden nap hívjuk egymást, és átbeszéljük az elmúlt 24 órában történteket.
Nem túlzás kijelenteni, a legfájóbb pont volt eddigi karrieretekben, amikor Bernd Storck kihagyott benneteket a 2015-ös U20-as világbajnokságra utazó keretéből, holott korábban meghatározó tagjai voltatok a csapatnak. Beszéltél azóta a kapitánnyal?
Igen. Októberben meghívott a válogatottba. Elmondta, hogy ez az ő személyes döntése volt, én pedig elfogadtam.
Ez már a múlt, próbálok a jövővel foglalkozni.
Azóta már más szelek fújnak, meghatározó tagja lettél az U21-es válogatottnak.
Beverekedtem magam a Honvéd kezdő tizenegyébe, és mivel a vb-keretből kevesen jutottak szerephez élvonalbeli kluboknál, újabb esélyt kaptam bizonyítani. Sikerült, az előző két mérkőzésen kezdőként számított rám a kapitány.
Mikor láthatunk a felnőtt válogatottban?
Ahhoz, hogy odakerüljek, ki kell emelkednem az NB I-ből. A posztomon a legjobbnak, vagy külföldi klubban meghatározó játékosnak kell lenni, bár ez utóbbi kevésbé reális. Húsz éves vagyok, nincs még elég tapasztalatom, de öt éven belül szeretném magamra ölteni a címeres mezt.
Ha már válogatott: milyen eredményre lesz szerinted képes a gárda a kontinensviadalon?
Nehéz megmondani. Nagyon jó csapatokkal kerültünk egy csoportba, nem hiába jutottak ki az Európa-bajnokságra. Talán a legjobb harmadik helyek egyikét elcsíphetjük. A legfontosabb érzésem szerint az első mérkőzés lesz. Ha ott pontot tudunk szerezni, nagy lökést adhat az Izland elleni összecsapásra. Azt pedig muszáj megnyerni, hogy reális esélyünk legyen a továbbjutásra.
Kinek a vállveregetése esett a legjobban karriered során?
A csapattársaké. Mindennél fontosabb, hogy számítanak rám. És az edzőké. Hogy bizalmat szavaznak, megbíznak bizonyos feladatokkal, amit el tudok végezni. Neveket nem szeretnék kiemelni, mert számtalan trénerrel dolgoztam együtt, és számtalan csapattársam volt, akik megbíztak bennem, és próbálok ezzel nem visszaélni.
Közhely, de mi a célod?
Külföldön szeretnék játszani, első osztályú csapatban. Vágyaim között szerepel, hogy bemutatkozhassak a válogatottban. Ha kihozok magamból mindent, akkor elégedett leszek, amikor szögre akasztom a cipőmet.
