Foci

Az elefántcsontparti kapitány egységes magyar csapatra számít

Az elefántok a Gabon elleni, június 3-án sorra kerülő Afrika Kupa-selejtezőre készülnek.

Egységes és erős magyar csapat ellen készül Michel Dussuyer, az elefántcsontparti labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. A francia szakember egy nappal a pénteki barátságos mérkőzés előtt a találkozó helyszínén, a Groupama Arénában azt mondta, tisztában van azzal, mennyit fejlődött a magyar válogatott az elmúlt időszakban, ennek köszönhetően jutott ki a franciaországi Európa-bajnokságra.

A csapat legnagyobb erőssége, hogy kiváló egységet alkot, kifejezetten nehéz ellenük játszani, jól védekeznek és keményen harcolnak

– nyilatkozta a tréner, aki 2015 júliusában vette át az Afrika Kupa-győztes csapatot, amellyel azóta – egy Libéria elleni 3-0-ás győzelmet leszámítva – leginkább kevés gólos mérkőzéseket játszott.

Természetesen továbbra is fontos, hogy jól védekezzünk, ugyanakkor támadásban mindenképpen fejlődnünk kell, ezért szeretnénk pénteken minél több helyzetet kialakítani

Michel Dussuyer külön kiemelte Dzsudzsák Balázs bal lábát, Király Gábor rutinját és Kleinheisler Lászlót is. Elefántcsontpart a Gabon elleni, június 3-án sorra kerülő Afrika Kupa-selejtezőre készül.

A francia edző hangsúlyozta, a jelenlegi keretben néhány rutinos játékos mellett – mint például   korábban a Chelsea színeiben Bajnokok Ligája-győztes Salomon Kalou – sok fiatal futballista van, nekik még idő kell, hogy hozzászokjanak a válogatotthoz.

Az Elefántcsontpart elleni felkészülési mérkőzés 18 órakor kezdődik a Groupama Arénában.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik