Németország a 2006-os labdarúgó-világbajnokságra igazi csodastadionokat húzott fel. Szászország legnépesebb városában, Lipcsében is felújították a közel 43 ezer férőhelyes Zentralstadiont, azonban akadt egy kis probléma:
Két helyi együttes, a Sachsen és az első német bajnok (1903), a Lokomotiv Leipzig is súlyos pénzügyi gondokkal küzdött, az alsóbb ligákban próbálták meg újjáépíteni magukat több-kevesebb sikerrel. A Sachsenre úgy tűnt rámosolyog a szerencse a 2006-ban, felbukkant ugyanis az osztrák mágnás, Dietrich Mateschitz, a német liga végül megvétózta a Red Bull tulajdonosának vásárlási szándékát. A klub azóta meg is szűnt, a Lokomotiv pedig továbbra is nagyon mélyen van.
Az alapoktól kell felépíteni a házat
A Red Bull tevékenységét elnézve egyértelmű, hogy Mateschitzék nem szeretnek beülni a tutiba. Inkább a saját útjukat járják. Például ahelyett, hogy felmatricázná egy BMX-versenyző sisakját, a cég inkább rendez egy nagyszabású eseményt. Vagy ott van Felix Baumgartner is, akinek a sztratoszféraugrását nemcsak szponzorálta, hanem konkrétan leszervezte a Red Bull. Hogy a Forma-1-es szerepvállalásról ne is beszéljünk.
Mateschitzék ugyanezt az utat követték a német fociban is. A mágnás már korábban is kacérkodott a gondolattal, hogy Németország keleti részén invesztál bele egy focicsapatba, Hamburgban, Düsseldorfban és Berlinben is körbenézett, mígnem megfogadta jó barátja, Franz Beckenbauer tanácsát és Lipcsében próbálkozott. Elsőre sikertelenül.
Valahogyan aztán felfedezte magának az SSV Markranstädt csapatát, amit 2009-ben felvásárolt.
Átnevezték az akkor az ötödosztályban tengődő klubot, bár a Red Bull Salzburgot nem fogadta el a német szövetség, így maradt a RasenBallsport Leipzig – a név első fele gyeplabdát jelent. A logó és a színek már egyértelműen utaltak az energiaitalt gyártó cégre, ahogy a franchise-hoz tartozó többi focicsapat, az RB Salzburg, a New York Red Bulls, a Red Bull Brasil és a Red Bull Ghána esetében is.
Azért fektettünk be az RB Lipcsébe, hogy három-öt éven belül a Bundesligában szerepeljen a csapat. Távlati célunk még, hogy ott legyünk a Bajnokok Ligájában, sőt, eredményeket is elérjünk. Ehhez pedig állandósítani kell a helyünket az élvonalban
– fogalmazta meg a terveket még 2011-ben Mateschitz.
A csapat, amit majdnem mindenki utált
A német emberek kicsit nehezen emésztették meg ezt az RB Leipzig dolgot. Eleinte rengetegen tüntettek, főleg a lipcseiek: nem kértek sem a Red Bullból, sem az egész projektből, a Sachsen és a Lokomotiv szimpatizánsai a helyi futballkultúrát féltették. Az új csapat első meccse előtt tönkre is tették az együttes pályáját…
Országszerte furcsa szemmel néztek a klubra, jöttek a kritikák, hogy csak marketingcélokra használják a lipcsei csapatot. Persze nem ritka ez Németországban sem, de míg a Wolfsburgot tulajdonló Volkswagen, valamint a Hoffenheimet támogató SAP helyi cégek, addig a Red Bull egy másik országból érkezett. A megítélésükön az sem segített, hogy a klubtagságit aranyáron adták, 2014-ben éves szinten 800 eurót kértek érte (100 euró regisztrációs díj mellett), míg a Bayern Münchennél szezononként 60-at. Nem csoda, hogy gyakorlatilag csak a cég alkalmazottai rendelkeztek tagságival.
Mateschitzék helyett az eredmények beszéltek
A tulajdonosi kört hidegen hagyta mindez, ők inkább tették a dolgukat. A 2009-10-es szezonban, a hazai meccseket még a Markranstädt pályáján lejátszva harcolták ki a feljutást a negyedosztályba, azzal a lendülettel pedig át is költöztek a lipcsei vb-stadionba. Nem aprózták el a dolgot: megvásárolták a névhasználati jogot, Red Bull Arena lett a Zentralstadionból. A szerződés 2040-ig érvényes.
A negyedosztályban nem sikerült elsőre, sőt másodjára sem a szintugrás: az első szezonban a negyedik, a másodikban a harmadik helyen végeztek. De azért volt minek örülni, mert idő közben bemutatkozott a csapat a Német Kupában is, 31 ezer néző látta a helyszínen, ahogy 2011 júliusában 3-2-re verik a Wolfsburgot Daniel Frahn triplájával.
A vezetőség nem nézhette tétlenül, hogy behúzott kézifékkel próbál száguldani a csapat. Cserélgették az edzőket és a sportigazgatókat, mígnem a második fel nem jutás után, 2012 nyarán kinevezték sportigazgatónak Ralf Rangnickot – aki a Salzburgnál is betöltötte ugyanezt a pozíciót. Német lapértesülések szerint kapott is gyorsan 100 millió eurót, hogy rendbe szedje az együttest.
Lépésről lépésre
A kispadra Alexander Zorniger érkezett, vele veretlenül nyerte meg negyedosztályú csoportját a Lipcse, a rájátszásban pedig sikerrel vette a Sportfreunde Lotte elleni párharcot, jöhetett a harmadosztály.
A keret tovább erősödött, élvonalbeli csapatoktól érkeztek kegyvesztett futballisták és a Red Bull-rendszer is működött, az átigazolási szezonokban egyre jobban megteltek a Salzburgból Lipcsébe tartó járatok. Ennek az lett az eredménye, hogy az RB Leipzig a német labdarúgás történetében az első olyan csapat lett, amely első harmadosztályú szezonja végén feljutott a Bundesliga 2-be. Másodikak lettek.
A másodosztályban való indulás nem volt egyszerű. A liga nem nézte jó szemmel, hogy csak Red Bullhoz köthető emberek rendelkeznek klubtagságival, így feltételekhez kötötték a Bundesliga 2-ben való indulást. Hosszas huzavona következett, ment az adok-kapok a médiában, mígnem megkapták a licencet, cserébe függetleníteni kellett a vezetést a cégtől – vagy legalább úgy tenni, mintha.
A Bundesliga 2-ben a vezetőség még több pénzt adott az erősítésekre, talán amiatt is, mert az alsóbb osztályokban a kelleténél több időt eltöltött a csapat. 2014 nyarán összesen 12 millió euróból erősítették meg a keretet: Massimo Brunóért például 5 milliót fizettek az Anderlechtnek, de a Győrből Lipcsébe érkező Kalmár Zsoltért is 1 milliót perkált a klub.
Az eredmények ugyanakkor elmaradtak a várttól, jobbra-balra botladozott a Die Roten Bullen, meg is köszönték Zornigernek a szép emlékeket és a munkáját. A feljutás elmaradt, nyáron pedig nem sikerült megegyezni egyetlen kiszemelt szakemberrel sem, így Rangnick beadott egy Mezey Györgyöt és ő maga ült le a lipcsei kispadra, egyik segítője pedig a korábbi magyar válogatott Lőw Zsolt lett. A keret tovább erősödött, érkezett játékos a Werdertől (Davie Selkét másodosztályú rekordot jelentő 8 millió euróért szerezték meg), a Besiktastól, illetve páran, a többi közt Gulácsi Péter is Salzburgból átköltözött a testvérklubhoz. Ők ráadásul ingyen érkeztek, kölcsönbe, vagy kölcsönből vissza.
Utóbbit meg is elégelték a salzburgiak, a drukkerek unták már, hogy a lipcseiek lenyúlják a legjobbjaikat. Szidták/szidják is a Leipziget, mint a bokrot.
Mint sok minden, nagyon ez sem zavarta a klubot, ők csinálták tovább, amit elkezdtek, a menekültválság során segítették a rászorulókat, közben szép csendben a tabella élére álltak a Bundesliga 2-ben. Bár ez utóbbi csak átmeneti állapot volt, a második helyet megcsípték a bajnokságban, a múlt hét végén biztosították be az ezüstöt.
Ez már a nagyok játéka
Meg is akarnak ott ragadni, Rangnick a Leipziger Volszeitungnak elmondta, hat új játékos érkezése várható. És nem fognak fukarkodni sem, eddig is nőtt évről-évre az átigazolásokra költött pénz, ez a tendencia nem most fog majd megváltozni – tette hozzá.
Bár többször szóba kerültek már az anyagiak, hogy mennyit költött igazolásokra a Leipzig, tényleg komolyan a zsebbe kell nyúlni az élvonalban. A másodosztályban kiemelkedik a klub a keret 38 millió eurós összértékével, ez több mint kétszer annyi, mint amit az ebben a mutatóban harmadik Nürnberg elmondhat magáról. A Bundesliga azonban más kávéház, a 38 milliónál jelenleg két társaság, az ingolstadti és a darmstadti ér ennél kevesebbet – más kérdés, hogy mindkettő biztosan bennmarad az élvonalban.
Ha csak az anyagiakból indulunk ki, akkor nem kell aggódniuk a lipcsei szurkolóknak. Ha a szakmai oldalát nézzük, akkor sem, Rangnick neve garancia a minőségre. És a drukkerek is egyre többen állnak a csapat mögött.
Nagyon közel áll ahhoz a Red Bull, hogy a német fociban is igazán nagyot dobjon.
