Élő Foci

Bajnokok Ligája: nem bírt egymással a City és a Real

Idegenben is közelebb állt a győzelemhez a madridi együttes.

Kedden a Manchester City – Real Madrid mérkőzéssel megkezdődött a Bajnokok Ligája elődöntője. A madridi drukkereket már a mérkőzés előtt sokkolták, ugyanis Cristiano Ronaldo sérülés miatt nem léphetett pályára. Az első félidő nagyon nem volt az igazi, 45 perc alatt kaput eltaláló lövés sem volt.

A fordulást követően egyre bátrabb volt a Real, így élvezhetőbb is lett a mérkőzés. Először Sergio Ramos állt legközelebb a vezetés megszerzéséhez, de az 54. percben leadott fejesét simán lehúzta Hart. A 71. percben már a kapus is verve volt, de a szünetben beállt Jese stukkolása a felső lécen csattant.

A hazaiak kapura teljesen veszélytelenül futballoztak, Navas kapusnak dolga is alig akadt a 90 perc során. A hajrában Pepe megnyerhette volna a mérkőzést, de néhány méterről a hálóőrbe bombázott. A ráadásban De Bruyne még megtornáztatta Navast, aki kitolta a léc alól a szabadrúgást.

Összességében közelebb állt a győzelemhez a Real Madrid, de nem tudott élni a lehetőségeivel. A visszavágóra nyolc nap múlva, május 3-án kerül sor a spanyol fővárosban.
Eredmény – Bajnokok Ligája, elődöntő, első mérkőzés

 Manchester City – Real Madrid 0-0
Manchester, City of Manchester Stadion, vezeti: Cüneyt Cakir (török)

Manchester City: Hart – Sagna, Otamendi, Kompany, Clichy – Fernando, Fernandinho – Jesús Navas (Sterling 77.), De Bruyne, David Silva (Iheanacho 39.) – Agüero

Real Madrid: Navas – Carvajal, Sergio Ramos, Pepe, Marcelo – Modric, Casemiro, Kroos (Isco 90.) – Lucas Vazquez, Benzema (Jese 46.), Bale

Sárga lap: David Silva (37.) ill. Pepe (24.), Carjaval (90+2.)

90. perc: Isco érkezik

Kroos helyére. Szegény spanyol három percet állt az oldalvonal mellett, mire beállhatott.

82. perc: mi maradt ki!!!!!

Bale szabadrúgása után jöhetett a szöglet, de Hart óriási bravúrt mutatott be Pepe közeli lövésénél. A portugál védő körülbelül egy méterről bombázott a kapusba.

71. perc: kapufa!!!

Egy beadás után Jese előzte meg Fernandot, de fejese a felső lécen csattant.

A játék küzdő jellege dominál

Nem ezt vártuk a két csapattól. Valamelyest érhető, hogy nem akarnak kockáztatni. A BL ezen szakasza nem mindig a szép játékról szól.

54. perc: helyzet!

Kroos negyedik szöglete már jól jött be, Sergio Ramos zavartalanul fejelhetett, de az erőtlen bólintást lehúzta Hart.

Olvasói sztorik