Foci

Morata a bajnoki cím küszöbére lőtte a Juventust

A Fiorentina a zsinórban ötödik Scudettójára pályázó Juventust fogadta vasárnap este.

Aktívabban kezdték a mérkőzést a hazaiak, de hol Gianluigi Buffon, hol a bíró szólt közbe. A rutinos hálóőr több nagyszerű védést is bemutatott, a játékvezető ítéleteiről ezt már nem mondhatjuk el, hiszen egy szabályos firenzei gólt érvénytelenített les címén.

Az első félidő végén megszerezte a vezetést a Juventus. Paul Pogba fejelte vissza a labdát Mario Mandzukic pedig kapásból a jobb alsóba lőtt. (0-1)

A második játékrészben nagy erőket mozgósított a Fiorentina, ez végül a 81. percben eredményezett gólt. Leonardo Bonucci adta el a labdát saját kapuja közelében, Nikola Kalinic pedig kilőtte a bal alsót. (1-1)

Ezzel azonban még nem volt vége, két perccel később ugyanis megszerezte a győztes gólt a torinói csapat. Patrice Evra lőtt tíz méterről kapásból, ezt még sikerült blokkolnia a védelemnek, de Álvaro Morata közelről már nem hibázott. (1-2)

Könnyen elúszhatott volna a győzelem a vendégeknek, hiszen az exfirenzei Juan Cuadrado lerántotta Kalinicet a tizenhatoson belül, Buffon azonban az utolsó percben kivédte a tizenegyest.

Győzelmével a Juventus tizenkét pontra növelte előnyét a bajnokságban. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy ha a Napoli nem nyer hétfő este a Roma ellen idegenben akkor Massimiliano Allegri csapata ismét olasz bajnoki címet ünnepelhet.

Serie A, 35. forduló, végeredmények:

Fiorentina–Juventus 1–2
G: Kalinic 81, ill. Mandzukic 39., Morata 83.


Atalanta–Chievo 1–0
G: Borriello 53.
Bologna–Genoa 2–0
G: Giaccherini 12., Floccari 63.
Sampdoria–Lazio 2–1
G: Fernando 20., Diakité 78., ill. Djordjevics 3.
Torino–Sassuolo 1–3
G: B. Peres 7., ill. Sansone 2., Peluso 76., Trotta 94.
Frosinone–Palermo 0–2
G: Gilardino 56., Trajkovszki 92.

 

A bajnokság állása:

 

1. Juventus 35 27 4 4 67–18 +49 85
2. Napoli 34 22 7 5 72–29 +43 73
3. Roma 34 19 11 4 73–38 +35 68
4. Internazionale 35 19 7 9 47–32 +15 64
5. Fiorentina 35 17 8 10 56–40 +16 59
6. Milan 34 14 11 9 43–35 +8 53
7. Sassuolo 35 13 13 9 44–39 +5 52
8. Chievo 35 13 9 13 43–42 +1 48
9. Lazio 35 13 9 13 45–47 –2 48
10. Genoa 35 12 7 16 39–43 –4 43
11. Torino 35 11 9 15 45–50 –5 42
12. Empoli 34 11 9 14 37–45 –8 42
13. Atalanta 35 10 11 14 37–43 –6 41
14. Sampdoria 35 10 10 15 48–51 –3 40
15. Bologna 35 11 7 17 33–44 –11 40
16. Udinese 35 10 8 17 32–52 –20 38
17. Carpi 34 7 11 16 33–51 –18 32
18. Palermo 35 8 8 19 33–63 –30 32
19. Frosinone 35 8 6 21 32–68 –36 30
20. Verona 34 3 13 18 28–57 –29 22

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik