A felcsútiak az élvonal 30. fordulójában hazai pályán 1-0-ra kikaptak a Békéscsabától, így a tabella utolsó helyére csúsztak vissza.
A Puskás Akadémia FC tulajdonosa azonnali hatállyal megvált Robert Jarni vezetőedzőtől és stábjától, majd felkérte Szíjjártó Istvánt, hogy a szezon végéig lássa el a vezetőedzői feladatokat a csapat mellett
– áll a klub honlapján megjelent rövid közleményben.
![Bréking: kirúgták a Puskás Akadémia edzőjét 1 Szíjjártó István a PAFC vezetőedzője (Fotó: puskasakademia.hu/Takács József)](http://24.hu/app/uploads/2016/04/szijjarto_foto_taki.jpg)
A játékosként a horvát válogatottal világbajnoki bronzérmes Robert Jarni tavaly nyár óta irányította a felcsúti csapatot vezetőedzőként. Szerződése 2018 nyaráig szólt.
Az NB I-ben a Vasasnak, a Békéscsabának és a Puskás Akadémiának egyaránt 25 pontja van három fordulóval az évad vége előtt.
Címfotó: puskasakademia.hu