Foci

Ibra bohózatba illő gólja ellenére sem nyert a PSG

A svéd csatár a találata mellett kihagyott egy tizenegyest.

A két újgazdag klub, a Paris Saint-Germain és a Manchester City egymás ellen küzdhet azért, hogy bejusson az elődöntőbe a Bajnokok Ligájában. Az első mérkőzést a francia fővárosban rendezték, amelyet a 2014-es világbajnokságon rendkívül sokat kritizált szerb spori, Milorad Mazic vezetett.

A játékvezető azonnal a figyelem középpontjába került, fél perc sem telt el a mérkőzésből, máris felmutatott egy sárgát David Luiznak, aki így nem játszhat a visszavágón. Aztán a hetedik percben Matuidi ugrott ki, Mangala felborította az büntetőterületen belül, de a síp néma maradt.

A tizenkettedik percben már észrevette, hogy David Luizt buktatták a tizenhatoson belül, de Ibrahimovic büntetőjét kivédte Hart.

Maradt támadásban a PSG, de a vezetést mégis az angolok szerezték meg a 38. percben. Egy középpályás labdavesztés után Fernandinho passzolt De Bruyne elé, aki kíméletlenül a hálóba bombázott (0-1).

Sokáig nem vezetett a City, a párizsiak egy bohózatba illő góllal egyenlítettek. Hart passzolta ki a labdát Fernandónak, aki rosszul vette át, elpattant tőle a labda, de még tovább akarta játszani. Az érkező Ibrahimovic odalépett és a lábáról bepattant a játékszer (1-1).

A fordulást követően még magasabb sebességi fokozatba kapcsolt Blanc együttese, folyamatosan a vendégek kapuja volt veszélyben. Az 59. percben Mangala kis híján öngólt lőtt, de a szöglet után már a hazaiaknál volt az előny. Di María sarokrúgása után Hart nagy bravúrral védte Cavani fejesét, de a labda pont Rabiot elé pattant, aki közelről nem hibázott (2-1).

Három perccel később Ibra duplázhatott volna, de fejese kijött a keresztlécről. Az angolok a mérkőzés ezen szakaszában alig értek fel Trapp kapujához. A franciák védelme mégis összehozta az egyenlítő találatot. A 72. percben Sagna beadása után Aurier nem tudta kivágni az ötösön belülről a zsugát, így a labda Fernandinho elé került, akinek lövése Thiago Silva lábán irányt változtatva csorgott a kapuba (2-2).

A hat nap múlva sorra kerülő visszavágó előtt teljesen nyílt a párharc, a Citynek sokat jelenthet az idegenben szerzett két gól. A PSG David Luiz mellett Matudi játékára sem számíthat eltiltás miatt.

Eredmény – Bajnokok Ligája, negyeddöntő, első mérkőzés

Paris Saint-Germain – Manchester City 2-2 (1-1)
Gólszerző: Ibrahimovic (41.), Rabiot (60.) ill. De Bruyne (38.), Fernandinho (72.)

A visszavágót április 12-én rendezik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik