Foci

Saját hülyesége miatt maradhat le az Eb-ről a német focista

A 2014-es világbajnokságon sem lehetett ott, amelyet szintén magának köszönhet.

Joachim Löw szövetségi kapitány kirakta a világbajnoki címvédő német labdarúgó-válogatott keretéből Max Krusét, mert szerinte nem viselkedik profihoz méltón.

A Bajnokok Ligája-negyeddöntős VfL Wolfsburg középcsatára szombaton Berlinben ünnepelte a 28. születésnapját, eközben vitába keveredett a Bild című német napilap női munkatársával, és elvette a mobiltelefonját, amellyel lefényképezte őt az engedélye nélkül. A Bild szerint Kruse 25 ezer eurós (7,7 millió forint) bírságot kapott a klubjától a történtek miatt.

A póker nagy kedvelőjeként is ismert futballista tavaly októberben is az újságok címlapjára került, amikor egy kora reggeli utazása során 75 ezer eurót felejtett készpénzben egy berlini taxiban. A Wolfsburg akkor is 25 ezer euróra büntette, a közelmúltban pedig fogyókúrára kötelezte.

Olyan játékosokra van szükségem, akik a labdarúgásra és az Európa-bajnokságra összpontosítanak, beleértve a felkészülési meccseket is, illetve tisztában vannak a példakép-szerepükkel. Max több alkalommal sem viselkedett profiként, ezt nem fogadom el

– közölte hétfőn Joachim Löw.

A csatár a korábbi hírek szerint már a 2014-es brazíliai világbajnokságról is hasonló okok miatt maradt le. Miközben a német válogatott aranyéremig menetelt, ő Las Vegasban póker világsorozat versenyén indult.

A szövetségi kapitány hangsúlyozta, hogy Kruse játékára egyelőre csak a következő két barátságos mérkőzésen nem számít, de viselkedésével a nyári Európa-bajnoki szereplését is veszélyezteti.

A németek szombaton Angliát, jövő kedden pedig Olaszországot fogadják, az Európa-bajnokságon pedig Ukrajnával, Észak-Írországgal és Lengyelországgal szerepelnek egy csoportban.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik