Foci

„Az Arsenal akkor se tudná legyőzni a Barcelonát, ha egyszerre 16-an lennének a pályán”

Arséne Wenger már unja azt a kabarét, ami csapata körül van. Pep Guardiola nem kedveli az olasz csapatok stílusát, de a Juventus játéka tetszik neki. Nyilatkozatok a labdarúgó Bajnokok Ligája szerdai nyolcaddöntői előtt.

FC Barcelona – Arsenal

A címvédő Barcelona és az Arsenal párharca a papírforma alapján nem sok izgalmat ígér, ugyanis a katalánok 2-0-ra nyertek Londonban, ráadásul legutóbbi 37 mérkőzésükön nem találtak legyőzőre. Ezzel szemben a londoniak az elmúlt hetekben nem kényeztették el szurkolóikat: a Premier League-ben komoly hátrányba kerültek a listavezető Leicester Cityvel szemben, az FA Kupában pedig címvédőként kiestek a negyeddöntőben, miután hazai pályán kikaptak a Watfordtól.

Arséne Wenger csapatával 2002 novembere óta először fordult elő, hogy saját közönsége előtt sorozatban három mérkőzést veszített el.

A következő meccs mindig egy „nagy kihívás”, és mindig egy „dráma közepén vagy”. Lassan kezd olyan lenni, mint egy kabaré, holott csak elvesztettünk egy mérkőzést

– nyilatkozta Wenger. Hozzátette: az Arsenal történetében korábban is voltak vesztes összecsapások, és a jövőben is lesz olyan, amikor kikapnak. Most csak az a fontos, hogy a következő feladatra, jelen esetben a barcelonai fellépésre koncentráljanak.

Az Arsenal akkor sem nyerne, ha egyszerre 16 játékosa lenne a pályán

– mondta a goal.com-nak az Ágyúsok korábbi csatára, John Hartson, aki még 1995-től 1997-ig erősítette az angol együttest. Megjegyezte, ez nem tiszteletlenség a részéről, egyszerűen osztálykülönbség van a csapatok között.

A statisztika sincs a londoniakkal: a Barcelona története során 37-ből mindössze két olyan európai kupapárharcot veszített el, amelynek első mérkőzését idegenben megnyerte.

Bayern München – Juventus

Fotó: Europress Fotóügynökség
Fotó: Europress Fotóügynökség

Na, ebben a párharcban aztán bármi előfordulhat. Persze a németek vannak kedvezőbb helyzetben az idegenben elért 2-2-es döntetlennek köszönhetően, azonban nem szabad leírni a Zebrákat, mégiscsak a sírból, 2-0-s hátrányból jöttek vissza és varázsolták nyílttá a küzdelmet.

Meg kell barátkoznunk az első meccs eredményével. Egy 5-0-nak jobban örültem volna, de ez van. A Juventus az a Juventus, egy erős, jól szervezett csapat. Ismerem az olasz együttesek mentalitását, képesek akár tíz emberrel is védekezni nagy koncentráció mellett. Nem kedvelem annyira ezt a stílust, de az lenyűgöz, ahogyan a Juventus csinálja

– mondta Pep Guardiola, aki szerint a Juve bármikor képes gólt szerezni, úgyhogy a lehető legjobb formájukat kell nyújtani, hogy megnyerjék ezt a „döntőt”.

A Bayern története során mindössze két olyan párharcban maradt alul az európai kupaporondon, amelynek első mérkőzésén idegenben döntetlent harcolt ki. A legutóbbi ilyen az AC Milan elleni 2007-es BL-negyeddöntő volt, amelynek visszavágóját 2-0-ra nyerte az olasz együttes.

A Juventus dolgát sérülések nehezítik. Paulo Dybala, Giorgio Chiellini és Claudio Marchisio sem bevethető, azaz Massimiliano Allegrinek fel van adva a lecke, hogy három alapembere nélkül is ütőképes csapatot rakjon össze.

Elképzelhető, hogy a Bayern München alábecsül majd bennünket. De ezt azért nem hiszem, az odavágón is végig megvolt a kölcsönös tisztelet. Egyszerű a helyzetünk: akkor lesz esélyünk, ha mi leszünk a jobb csapat

– vélekedett Massimiliano Allegri.

A Juventus kifejezetten jó statisztikával rendelkezik a német csapatok elleni oda-visszavágós párharcokban, 16-ból mindössze háromszor fordult elő, hogy nem jutott tovább, igaz, két kupadöntőt is német klubbal szemben bukott el.

Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő, visszavágók, a szerdai program

FC Barcelona (spanyol) – Arsenal (angol) 20.45

A Barcelona 2-0-ra nyert az első meccsen.

Bayern München (német) – Juventus (olasz) 20.45

Az első, torniói mérkőzés 2-2-es döntetlennel végződött.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik