Foci

Egy hónapon belül másodszor nyert a Viharsarokban a Fradi

A ráadásban kapott ki a Videoton, Sopronban ikszelt az Újpest.

Szerda este 18 órás kezdettel négy mérkőzést rendeztek a labdarúgó OTP Bank Ligában. A listavezető Ferencváros a sereghajtó Békéscsaba otthonába látogatott. A mérkőzés elején a Fradi akarata érvényesült, de a félidő derekán a hazaiak is ki tudtak jönni a szorításból.

A 38. percben ziccert rontott a Csaba, majd büntetett a Doll-csapat. A 44. percben egy rossz helyre kifejelt labdát Radó 18 méterről, állítgatás nélkül bombázott a jobb alsó sarokba.

A folytatásban újabb gól már nem született, így a februári mérkőzés után ismét egy góllal nyertek a zöld-fehérek a Viharsarokban.

A szombathelyi stadion felújítása miatt a Haladás a tavasszal Sopronban játssza hazai mérkőzéseit, így az Újpestet is ott fogadták. A 15. percben a saját szöglete után kapott gólt a fővárosi együttes, az egyszeres ausztrál válogatott Williams egy labdaszerzés után végigszaladt a pályán, majd Balajcza mellett a hálóba gurított. Vignjevic csapata fél óra elteltével egalizált, egy kiugratás után Lencse volt eredményes. A döntetlennel ötödik a lila-fehér együttes.

A Diósgyőr a Videoton együttesét fogadta, a Fradi és az Újpest találkozójához hasonlóan itt nem kialakult a végeredmény az első félidőben. Az Egervári Sándor irányította miskolciak Barczi büntetőjével kerültek előnybe, amelyet Nego egyenlített ki két perccel a szünet előtt.

A ráadásban megnyerte a mérkőzést a Diósgyőr, Lang veszítette el a labdát saját tizenhatosnál belül, Novothny pedig köszönte szépen és belőtte.

Az Illovszky Stadin talajának rossz állapota miatt az MTK Dunaújvárosban fogadta a Budapest Hondvédot. A meccset Hrepka döntötte el, aki néhány nappal korábban is nyerőember volt az Újpest ellen.

Eredmény – OTP Bank Liga, 24. forduló

Békéscsaba – Ferenváros 0-1 (0-1)
Haladás – Újpest 1-1 (1-1)
Diósgyőr – Videoton 2-1 (1-1)
MTK – Budapest Honvéd 1-0 (1-0)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik