Foci

Győzelmével elmozdult a kieső helyről a Puskás Akadémia

A Paks csapatát győzték le a felcsútiak.

Szerda délután négy órától rendezték a Puskás Akadémia – Paks mérkőzést az OTP Bank Liga 24. fordulójában. A hazaik kieső helyen álltak a találkozó előtt, két ponttal a már bent maradó helyen álló Vasas mögött, míg a Paks hetedik volt, négy ponttal lemaradva a dobogótól.

Az első félidőben a játék küzdő jellege dominált, helyzetet is alig tudtak kialakítani a csapatok. A legveszélyesebb próbálkozás Koltai nevéhez fűződik, de a rövid alsóba tartó lövését hárítani tudta Pajovic. A fordulást követően már jobb mérkőzést és gólokat láthattak a nézők.

Az 54. percben a paksi Szabó fejelt a kapuba, de les miatt a játékvezető les miatt nem adta meg a találatot. A következő támadásból gólt szerzett a Puskás Akadémia, a tizenhatos jobb sarkától Churko tekert a jobb alsóba (1-0). A 65. percben megduplázta előnyét a hazai együttes, egy védelmi hiba után Mészáros volt eredményes (2-0).

A hajrában szépíteni tudott a Paks, egy beadás után a csereként beálló Hahn fejelt a kapuba (2-1). A folytatásban már nem változott az eredmény, így a felcsúti együttes elmozdult a kieső helyről.

Eredmény – OTP Bank Liga, 24. forduló

Puskás Akadémia – Paks 2-1 (0-0)
Gólszerző: Churko (54.), Mészáros (65.) ill. Hahn (84.)
Kiállítva: Lyopa (90+2.)

Tabella:

1. Ferencvárosi TC 23 18 2 3 47–12 +35 56
2. DVSC-Teva 24 10 9 5 39–25 +14 39
3. Videoton FC 23 12 1 10 26–22 +4 37
4. Újpest FC 23 9 9 5 31–23 +8 36
5. Szombathelyi Haladás 23 9 8 6 21–23 –2 35
6. MTK Budapest 22 9 7 6 27–22 +5 34
7. Paksi FC 23 9 6 8 28-25 3 33
8. Budapest Honvéd 23 7 7 9 27–28 –1 28
9. Diósgyőri VTK 23 6 6 11 25–36 –11 24
10. Puskás Akadémia FC 24 5 7 12 28-39 –11 22
11. Vasas FC 24 6 3 15 20-38 –18 21
12. Békéscsaba Előre 23 4 5 14 20–46 –26 17

Ajánlott videó

Olvasói sztorik