Foci

Továbbra sem özönlenek a nézők az NB I-es bajnokikra

Annyian voltak a Fradi meccsén, mint a többi ötön összesen.

Hiába tavaszodik és nem feltétlen kellene már fagyoskodni a lelátókon, inkább otthonról nézi – ha nézi – az OTP Bank Liga küzdelmeit a magyar.

A Nemzeti Sport információi szerint az NB I 23. fordulójában szokás szerint a Ferencváros mérkőzése vonzotta a legtöbb szurkolót. A zöld-fehérek Diósgyőr elleni, 2-2-es döntetlennel záruló összecsapását 7144-en tekintették meg a helyszínen.

Innen hatalmas szakadék következik, a második legnézettebb találkozó a Debrecen-Puskás Akadémia volt: a Nagyerdei Stadionba 2311-en váltottak jegyet a cívisvárosiak tájékoztatása szerint. A legkevesebben a Paks-Békéscsaba mérkőzésre voltak kíváncsiak, mindössze 1048-an izgulták végig a helyszínen a 2-0-s vendég győzelmet hozó rangadót.

Összességében 14660-an látogattak ki valamely NB I-es meccsre szombaton, ami 2443-as átlagot jelent.

A számokra ugyanakkor nem vennék mérget, a 444.hu újságírói ugyanis múlt hét végén azt tapasztalták, hogy jóval kevesebben ülnek a nézőtéren az élvonalbeli bajnokikon, mint a csapatok állítanak.

OTP Bank Liga – A 23. forduló nézőszámai

MTK-Újpest 2-1                              1200

Ferencváros-DVTK 2-2                  7144

Videoton-Haladás 2-1                     1298

Paks-Békéscsaba 0-2                      1048

DVSC-Puskás Akadémia 4-2          2311

Honvéd-Vasas 0-0                           1659

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik