Foci

Az MTK véget vetett az Újpest veretlenségi sorozatának

Torghelle Sándor gólt nem szerzett, de így is főszereplő volt.

Az MTK 2-1-re legyőzte a második helyen álló Újpest csapatát a labdarúgó OTP Bank Liga 23. fordulójának első szombati mérkőzésén. A lila-fehérek sorozatban tíz veretlenül megvívott találkozót követően kaptak ki az élvonalban, tavaly október óta tartott a veretlenségük.

A mély talaj miatt nehezen alakult ki folyamatos játék, a küzdelmes első félidőben a lila-fehérek jártak közelebb a gólszerzéshez, de gólt nem láthatott a közönség.

Nem sokkal a fordulást követően megszerezte a vezetést az MTK. Az Újpest ezután növelte mezőnyfölényét, Nebojsa Vignjevic, a lila-fehérek vezetőedzője Kabát Péter személyében még egy csatárt küldött a pályára, ennek pedig Enis Bardhi találatával meg is lett az eredménye. Nem örülhettek sokáig az újpesti szurkolók, ugyanis hat perccel a vége előtt újabb gólt szerzett az MTK: Torghelle Sándor második gólpasszát jegyezte, a csereként pályára lépő Hrepka Ádám pedig augusztus 8. óta először volt eredményes, amivel eldöntötte a három pont sorsát.

A kék-fehérek idei első sikerüket aratták, a télen kinevezett vezetőedző, Teodoru Vaszilisz először nyert az élvonalban.

Eredmény – OTP Bank Liga, 23. forduló

MTK Budapest-Újpest FC 2-1 (0-0)
Gólszerző: Strestík (58.), Hrepka (83.), illetve Bardhi (77.)

Tabella:

1. Ferencvárosi TC 22 18 1 3 45–10 +35 55
2. Újpest FC 23 9 9 5 31–23 +8 36
3. DVSC-Teva 22 9 8 5 35–23 +12 35
4. Szombathelyi Haladás 22 9 8 5 20–21 –1 35
5. Videoton FC 22 11 1 10 24–21 +3 34
6. MTK Budapest 22 9 7 6 27–22 +5 34
7. Paksi FC 21 9 6 6 27–21 +6 33
8. Budapest Honvéd 22 7 6 9 27–28 –1 27
9. Diósgyőri VTK 22 6 5 11 23–34 –11 23
10. Vasas FC 22 6 1 15 20–38 –18 19
11. Puskás Akadémia FC 22 4 7 11 24–34 –10 19
12. Békéscsaba Előre 22 3 5 14 18–46 –28 14

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik