Foci

Atya isten, mekkora gólt lőtt Cristiano Ronaldo

Nem is ragozzuk túl a szerda esti AS Roma-Real Madrid BL-nyolcaddöntő mérkőzést, inkább mutatjuk az összefoglalót. Az mindennél beszédesebb.

A római derbi első félideje elég uncsi, taktikai csatát hozott, de aztán a másodikban történt egy, s más. Előbb az addig csak erőlködő Cristiano Ronaldo villantott hatalmasat (0-1)

Míg a találkozó végén Jesé kicsit potyaszagú góllal biztosította be a továbbjutást (0-2).

A mérkőzés történetéhez hozzá tartozik, hogy Daniele De Rossit, Edin Dzekót és Francesco Tottit is csak csereként, a hajrában küldte pályára Spaletti edző és utóbbiakkal a pályán majdnem össze is hoztak egy tizenegyest. A 81. percben Carvajal csúnyán elütötte a labdát éppen csapatkapitányt, Florenzit, de Pavel Královec játékvezető valami érthetetlen módon nem fújt a rómaiak javára büntetőt.


Az 1-1-es állás  nyilván más végjátékot eredményezett volna és minden bizonnyal kedvezőbb helyzetet teremt a Rómának a madridi visszavágóra nézve.

0-2 ide, vagy oda, Luciano Spaletti alapvetően elégedett volt a látottakkal és örült, hogy a szurkolók is hálások voltak a mutatott erőfeszítéseikért.

“A lelkes tapsa a végén büszkeséggel töltött el minket, hiszen látták, hogy a játékosok mindent megtettek, de ezen az estén egyszerűen nem volt szerencsénk. A helyzeteket kialakítottuk, mégsem sikerült megzörgetnünk a Real hálóját. A Real ellen kicsit sem szabad hibázni és el kell ismerni, olykor a csapatrészek közötti összhang megbomlott. Mindenez ellenére elégedett vagyok a csapatommal, nagyszerű második félidőt produkáltunk”

– fogalmazott Spaletti, a Roma edzője. Természetesen kollégája, Zinedine Zidane is jókedvű volt.

„A mutatott játékkal és az eredménnyel is elégedett lehetek. Az első nyomott a Roma, de a BL egyenes kieséses szakaszában egy otthon játszó csapatnak ez a dolga, bárki is az ellenfele. Cristiano Ronaldo nagyszerű volt, de rendkívül örömmel tölt el Jesé gólja is. Jól jött ez a csapatnak és neki is, megdolgozott érte. Remek, egészen új érzés számomra az, mennyire jó a játékosaimmal együtt dolgozni”

– értékelt a mérkőzést követően Zidane.

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, 1. mérkőzések, eredmény:

AS Roma (olasz) – Real Madrid (spanyol) 0-2 (0-0)
Gólszerző: Ronaldo (57.), Jesé (86.)

 

Gent (belga) – Wolfsburg (német) 2-3 (0-1)
Gólszerzők: Kums (80.), Koulibaly (89.) illetve Draxler (44., 54.), Kruse (60.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik