Foci

Kiváló mérkőzésen tartotta otthon a három pontot az Újpest

kylian hazard (Array)
kylian hazard (Array)
Jó iramot és rengeteg helyzetet hozott a forduló rangadója.

A délutáni meccsdömping után kora este megrendezték a 20. forduló rangadóját is a labdarúgó OTP Bank Ligában. A játéknap előtt második helyen álló Újpest fogadta a tabella harmadik pozíciójában található Videotont. Mindkét együttes győzelemmel hangolt az összecsapásra, a hétközi Magyar Kupa a lilák 8-1-re verték a harmadosztályú Tiszaújvárost, míg a Vidi a Fradit győzte le a Groupama Arénában.

Magyar pályákon ritkán látható jó mérkőzést produkált mindkét csapat, szinte felváltva forogtak veszélyben a kapuk, és az iramra sem lehetett panasz. Először a 14. percben szerezhette volna meg a vezetést az Újpest, de Nemanja Andric az ötös előterében nem találta el jól a labdát, majd két perccel később méterekkel lőtt mellé nagyjából két lépésről.

A Videoton legnagyobb helyzete a 37. percben adódott, a jobbhátvéd Loic Nego kerüt gólhelyzetbe, de Balajcza Szabolcs hárította az ötös sarkáról leadott lövést.

A fordulás után sem lassítottak a játékosok, a Puskás Akadémiától Újpestre kölcsönbe érkező Lencse László két helyzetet is elpuskázott. Előbb Branislav Danilovic lábába lőtt, majd Balogh Balázs remek átlépős csele után öt méterre a kaputól elesett a labdában.

A fehérváriak is előnybe kerülhettek volna, de Kovács István spiccelése az oldalhálóban kötött ki, míg Feczesin Róbert remek tekerését bravúrral tornázta ki Balajcza.

Végül a 69. percben tőrt meg a gólcsend, akkor Lencse középre gurított labdájára a hosszún Kylian Hazard érkezett, és a kapus alatt a hálóba lőtt (1-0). Hamar megduplázhatta volna előnyét a hazai gárda, de előbb Jonathan Heris lyukat rúgott, majd Danilovicba bombázott.

Hat perccel a vége előtt újabb nagy helyzet adódott Horváth Ferenc együttese előtt, de Lang Ádám fejesét Litauszki Róbert a hátával tisztázta.

Győzelmükkel a lilák megőrizték második helyüket a tabellán, vereségével a Vidi visszacsúszott az ötödik helyre.

Eredmény – OTP Bank Liga, 20. forduló

Újpest – Videoton 1-0 (0-0)
Gólszerző: Hazard (69.)

Tabella:

1. Ferencvárosi TC 20 17 1 2 42–8 +34 52
2. Újpest FC 20 9 7 4 28–19 +9 34
3. Szombathelyi Haladás 20 8 8 4 18–19 –1 32
4. DVSC-Teva 20 8 7 5 32–22 +10 31
5. Videoton FC 20 10 10 22–20 +2 30
6. Paksi FC 19 8 6 5 24–19 +5 30
7. MTK Budapest 19 8 5 6 24–20 +4 29
8. Budapest Honvéd 20 6 6 8 24–25 –1 24
9. Diósgyőri VTK 20 5 5 10 20–31 –11 20
10. Puskás Akadémia FC 20 4 7 9 24–31 –7 19
11. Vasas FC 20 5 1 14 19–35 –16 16
12. Békéscsaba Előre 20 3 3 14 17–45 –28 12

Ajánlott videó

Olvasói sztorik