Foci

Pintér-gól a Fradiban, Egervári vereséggel mutatkozott be

egervari-sandor(960x640).jpg (egervári sándor, )
egervari-sandor(960x640).jpg (egervári sándor, )
Katasztrofálisan sikerült a Vasas német edzőjének debütálása. Kispesten győzött a Haladás.

Két hónapos szünet után folytatódott a labdarúgó OTP Bank Liga. Az NB I 20. fordulójában szombat délután négy mérkőzést rendeztek. A listavezető Ferencváros a sereghajtó Békéscsaba otthonába látogatott.

Remekül kezdte a találkozót Thomas Doll csapata. A kilencedik percben Hajnal Tamás végzett el szögletrúgást, Michal Nalepa visszafejelte, Pintér Ádám pedig kapásból kilőtte a bal felsőt (0-1). A félidő hátralévő részében a zöld-fehérek játszottak mezőnyfölényben, a hazaiak Dibusz Dénes kapujának előterébe is alig tudtak eljutni.

Könnyen kétgólosra nőhetett volna a Fradi előnye, egy szépen végigvitt támadás végén Stanislav Sesták közelről nem tudta bepofozni a labdát, de az is az igazsághoz tartozik, hogy a göröngyös talajon össze-vissza pattogott a játékszer.

A fordulás után szép csendben csordogált a mérkőzés, de igazán nem helyzetet nem tudott kialakítani. A német mester nem volt elégedett csapata játékával, nem egyszer toporzékolt az oldalvonal mellett.

Vereséggel debütált a Diósgyőr kispadján a korábbi szövetségi kapitány, Egervári Sándor. A miskolci együttes már a harmadik percben hátrányba került a Pancho Arénában, egy kezezés után Pekár László értékesítette a büntetőt (1-0).

A második játékrészben többször is egyenlíthetett volna a DVTK, de Novothny Soma lövése a kapufán csattant, majd egy szép összjáték után Barczi Dávid öt méterről leadott lövését védte Pogacsics Krisztián. Győzelmével a Puskás Akadémia elmozdult a kieső helyről.

Katasztrofálisan sikerült Michael Oenning bemutatkozása a Vasas kispadján. A Debrecen hazai környezetben lemosta az angyalföldi együttest. A Loki 35 perc után már 3-0-ra vezetett, sorrendben Bódi Ádám, Dr. Horváth Zsolt és Holman Dávid volt a gólszerző.

A második 45 perc során még egyszer beköszönt a Loki, Ibrahima Sidibe szezonbeli negyedik találatát jegyezte. A vendégeknél végigjátszotta a mérkőzést a télen hazatérő válogatott védő, Korcsmár Zsolt.

Kispesten győzött, így ideiglenesen a tabella második helyére ugrott a Szombathelyi Haladás. Mészöly Géza csapatának egyetlen gólját Stef Wils jegyezte az első játékrész utolsó előtti percében.

Az MTK – Paks mérkőzés elmaradt, mert a vendégek két dolgozójánál bakteriális fertőzést diagnosztizáltak.

Eredmény – OTP Bank Liga, 20. forduló

Békéscsaba – Ferencváros 0-1 (0-1)
Gólszerző: Pintér (9.)
Puskás Akadémia – Diósgyőri VTK 1-0 (1-0)
Gólszerző: Pekár (3. – büntetőből)
DVSC-TEVA – Vasas 4-0 (3-0)
Gólszerző: Bódi (4.), Dr. Horváth (27.), Holman (35.), Sidibe (49.)
Budapest Honvéd – Haladás 0-1 (0-1)
Gólszerző: S. Wils (44.)
MTK – Paks elmaradt

Tabella:

1. Ferencvárosi TC 20 17 1 2 42–8 +34 52
2. Szombathelyi Haladás 20 8 8 4 18–19 –1 32
3. DVSC-Teva 20 8 7 5 32–22 +10 31
4. Újpest FC 19 8 7 4 27–19 +8 31
5. Videoton FC 19 10 9 22–19 +3 30
6. Paksi FC 19 8 6 5 24–19 +5 30
7. MTK Budapest 19 8 5 6 24–20 +4 29
8. Budapest Honvéd 20 6 6 8 24–25 –1 24
9. Diósgyőri VTK 20 5 5 10 20–31 –11 20
10. Puskás Akadémia FC 20 4 7 9 24–31 –7 19
11. Vasas FC 20 5 1 14 19–35 –16 16
12. Békéscsaba Előre 20 3 3 14 17–45 –28 12

Ajánlott videó

Olvasói sztorik