Foci

Magyar Kupa: a ráadásban győzte le harmadosztályú ellenfelét a Loki

Debrecen-Kaposvár (dvsc-teva, kaposvári rákóczi, )
Debrecen-Kaposvár (dvsc-teva, kaposvári rákóczi, )
Kényelmes helyzetből várhatja a visszavágót Kondás Elemér együttese.

Közel két hónap után ismét tétmérkőzésen léptek pályára a labdarúgók Magyarországon, kedden a Magyar Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén a harmadosztályú Nyíregyháza otthonába látogatott a DVSC-TEVA. A Loki korán megszerezhette volna a vezetést, egy szabadrúgás után Szakály Péter lőtt fölé két lépésről.

A kontrákra építő Nyíregyháza meglepetésre előnybe került a 25. percben. Egy nagy bedobás után a korábbi debreceni Rezes László elé került a labda, aki állítgatás nélkül a rövid sarokba bombázott (1-0). Szűk negyed óráig örülhetett a Szpari, a 38. percben egy szöglet után Dusan Brkovic bólintott az ötösről a kapu bal oldalába (1-1).

A fordulást követően szinte egy vendég lehetőséget lehetett feljegyezni, Mátyus János csapata csak egy-két kósza ellentámadást tudott vezetni. Kondás Elemér fiai először az 51. percben kerülhettek volna, egy hazatett labdát Ovszijenko kapus nehezen tudott megszelídíteni, és az odaugró Szakálya lőtt, róla pedig fölé pattant a játékszer.

A szünetben beállt Tisza Tibor kétszer is szabadrúgást végezhetett el, a 35 méteres bombáját szép vetődéssel védte a kapus, majd a tizenhatos vonala mögüli csavarása csúnyán fölément.

Negyed órával a vége előtt az első meccslabdáját hagyta ki a Loki, Lázár Pál öt méterről, senkitől sem zavartatva fejelt fölé. Néhány perccel később Rubus Tamás kiállítása után emberhátrányba került a hazai gárda, a Ferenczi János hiába lépett ki ziccerben, a második meccslabda is kimaradt.

A ráadásban Ferenczi már nem hibázott, egy szép akció után Lázár került a védővonal mögé, centerezése után pedig a csereként beálló labdarúgó a kapuba passzolt (1-2).

A visszavágóra március 2-án kerül sor.

Eredmény – Magyar Kupa, negyeddöntő, első mérkőzés

Nyíregyháza – DVSC-TEVA 1-2 (1-1)
Gólszerző: Rezes (25.) illetve Brkovic (38.), Ferenczi (90+4.)
Kiállítva: Rubus (80.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik