Foci

Kleinheislert itthon senki sem készítette fel a légióskodásra

Kleinheisler László számára még új a környezet, ám az a célja, hogy gyorsan beilleszkedjen, fizikálisan a legjobb állapotba kerüljön, s minél hamarabb játszhasson a német labdarúgó-bajnokság 16. helyén álló Werder Bremenben.

A 21 éves magyar válogatott középpályást szerdán igazolta le a brémai együttes a Videotontól, melynek 500 ezer eurót fizetett.

A Puskás Akadémiában nevelkedett Kleinheisler az M1-nek csütörtökön arról beszélt, hogy még minden új számára, a város, a csapat, de klubtársai már eddig is sokat segítettek neki, s nagyon boldog, hogy egy szenzációs csapat futballistája lett.

„Fizikálisan fejlődnöm kell és a nyelv elsajátítása is nagyon fontos. Ezeket minél hamarabb szeretném elérni” – nyilatkozta a játékos, hozzátéve, hogy a játék tempója sokkal gyorsabb mint Magyarországon, s ugyan az edzőmeccseken gólt nem szerzett, de voltak helyzetei és jól ment neki a futball. Annak fényében különösen jónak értékelte a felkészülési mérkőzéseken nyújtott teljesítményét, hogy az elmúlt fél évben nem játszott, s ez visszavetette.

Közben a Nemzeti Sport Online-nak is adott egy interjút, amiben arról beszélt: itthon egyáltalán nem készítették fel a légióséletre:

Soha senki nem ült le velem beszélgetni arról, hogy mire számíthatok, ha egyszer külföldre kerülök. Nem láttak el tanácsokkal. Az elmúlt hónapokban a menedzserem, Nagy Mihály volt az egyetlen, aki próbált felkészíteni, segíteni és persze a családom, a barátnőm is végig mellettem állt.

A játékos, aki a magyar felnőtt válogatottban novemberben, a norvégok elleni Európa-bajnoki pótselejtezőn győztes góllal mutatkozott be, hangsúlyozta, hogy nem fél a kihívásoktól, szeret küzdeni, s élvezi, amit csinál.

Kleinheisler László kiemelte, hogy rengeteget köszönhet Bernd Storcknak is, a válogatott szövetségi kapitányának és nevelőegyesületének, a Puskás Akadémiának is, melynél öt évet töltött.

Kleinheisler a Vidiről: Fájt a szívemnek

Kleinheislert bántják a Székesfehérváron történtek, nem hívták meg a tavalyi bajnoki cím utáni bankettre és az aranyérmére is két hónapot várt. Nyáron a klub hosszabbítani akart vele, ám egyből kölcsön is adták volna, ő ekkor érezte úgy, hogy nem kell a Videotonnak.

„Ha pedig nem kellek, akkor miért hosszabbítsak? Ezután érkezett értem egy ajánlat Lengyelországból, de azt a Videoton nem fogadta el. Az őszi szezonra pedig a második kerethez irányítottak, azonban a meccseken nem játszhattam az NB III-ban sem” – mondta az nso.hu-nak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik