Foci

Kleinheisler a Bundesligába igazolt – hivatalos

A sikeres próbajáték után 2019 nyaráig írt alá a támadó.

A német labdarúgó-bajnokságban szerepló Werder Bremen csapat hivatalos honlapján jelentette be, hogy a kétszeres válogatott Kleinheisler László náluk folytatja pályafutását. A középpályás 2019-ig nyaráig írt alá.

A Videotontól érkező futballista az elmúlt héten próbajátékon vett részt a Bundesligában szereplő csapatnál, az Inter Baki elleni felkészülési mérkőzésen végig a pályán volt. Már akkor nagyon jó véleménnyel voltak róla, de fehérvári klubcsapatával még meg kellett egyezniük.

Kleinheisler, és az ügyvezető, Thomas Eichin szerda délután írta alá a szerződést a gárda. Bernd Storck felfedezettje azonnal edzésbe áll. A Werder vasárnap délután a Schalke 04 otthonába látogat a tavaszi szezon első fordulójában.

Az ügyvezető így fogalmazott a szerződés aláírása után:

Örülünk, hogy sikerült hosszú távra magunkhoz kötnünk. Ő egy fiatal válogatott játékos, akiben nagy potenciál van.

A sportigazgató, Rouven Schröder pedig a következőket mondta:

Már az edzőtábor során jó benyomást tett ránk, és meg vagyunk győződve róla, hogy László a tudásával már a tavaszi szezonban is segíteni fog minket. Ahogy a következő években is.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik