Foci

Holland játékossal erősít a Puskás Akadémia

Puskás Akadémia - Vasas (Array)
Puskás Akadémia - Vasas (Array)
Fél évre érkezik kölcsönbe a felcsúti gárdához.

Az OTP Bank Liga tavaszi szezonjára készülő Puskás Akadémia újabb futballistával erősítette meg keretét. Ráadásul már a második játékos érkezik Felcsútra a DVSC-TEVA csapatától. Zsidai László leigazolása után a holland Geoffrey Castillion is tabella utolsó előtti helyén álló gárdánál folytatja – írja a Loki hivatalos honlapja.

A 24 éves támadó fél évre kerül kölcsönbe Robert Jarni csapatához. Castillion 2015 nyarán érkezett a hajdúsági csapathoz, a bajnokságban tizenöt, a Magyar Kupában három, az Európa Ligában pedig négy mérkőzésen lépett pályára. Ezeken a találkozókon összesen hatszor talált az ellenfelek kapujába.

Kondás Elemér csapatától eddig csak távoztak játékosok. Zsidai és Castillion után a minden bizonnyal a Seria A-ban szereplő Palermóba szerződő Balogh Norbert is búcsút int a klubnak.

A Puskás Akadémia február 13-án a Disógyőr ellen folytatja a bajnokságot, míg a Loki a Vasast látja vendégül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik