Foci

Gerrard a visszavonulásáról beszélt

A Liverpool korábbi labdarúgója, Steven Gerrard az év végén edzőként térhet vissza a klubhoz. A The Daily Telegraph szombati számában megjelent interjúban a 35 éves középpályás elárulta, hogy

már beszélgetett a visszatéréséről Jürgen Klopp vezetőedzővel,

és bár konkrét ajánlatot még nem kapott, a klubnál mindenki tudja, hogy szívesen csatlakozna a szakmai stábhoz. Elmondása szerint korábban is rajongója és tisztelője volt a német trénernek, de miután a közelmúltban – az észak-amerikai profiliga (MLS) téli szünete miatt – az ő edzéseit látogathatta Liverpoolban, meggyőződött róla, milyen kiváló munkát végez.

Gerrard 1998-tól erősítette a Liverpool első keretét, tavaly nyáron viszont távozott, és az MLS-ben szereplő Los Angeles Galaxy játékosa lett.

Nem vagyok száz százalékig biztos benne, de valószínűleg ez lesz az utolsó évem a pályán

– mondta az angol válogatott korábbi csapatkapitánya, aki 2016-ban is a Galaxyt erősíti. Kifejtette: most már sajnálja, hogy nem szerezte meg 21-22 éves korában az alapfokú edzői képesítést, de igyekszik, hogy hamarosan a legmagasabb végzettséggel rendelkezzen.

Gerrard ebben a hónapban ismét a Liverpool színeiben lép pályára, mivel ő is részt vesz a klub legendás játékosainak ausztráliai túráján.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik