Foci

Bernd Storck szerint a magyar klubedzők tévúton járnak

bernd storck (Array)
bernd storck (Array)
A válogatott élén álló német szakember elárult egy két titkot a sikeresen megvívott Eb-selejtezőkkel és ez előttünk álló Eb-ellenfeleinkkel kapcsolatban és kicsit kritizálta a magyar edzői kart is.

A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya interjút adott a csakfoci.hu-nak. Bernd Storck elmondta, a kollégákkal már javában dolgoznak az Európa-bajnokságra, túl vannak az osztrák csapat első elemzésén. Megjegyezte, azért velük kezdtek, mert nem a Cristiano Ronaldóval felálló Portugália lesz a legnehezebb ellenfél, hiszen velük harmadjára játszunk, hanem az első meccs és a Bundesliga játékosokkal tűzdelt Ausztria.

A kapitány minden bizonnyal sokakat meglep azzal a kijelentésével is, hogy nem Kleinheisler László csapatba vezénylésével vállalta a legkockázatosabb döntését, hanem még a legelső mérkőzésén, a románok ellen, amikor azzal a Guzmics Richárddal pótolta a sérült Juhász Rolandot, aki még Egervári Sándor kapitányi időszaka alatt a második percben gólpasszt adott a román Maricának.

Europress Fotóügynökség
Forrás: Europress Fotóügynökség

Bernd Storck az egyik legfontosabb edzői hitvallásával magyarázta akkori döntését:

Megadtam neki az esélyt arra, hogy „rehabilitálja magát”. Kemény döntés volt, de bevált. Azt mondtam neki, hogy képes lesz jól teljesíteni, meg tudja majd mutatni igenis mindenkinek, hogy „visszatért” és helye van a válogatottban. Szerintem mindenkinek jár a második esélyt, nem kell azonnal a pokolba küldeni valakit, ha hibázik.

A válogatott szövetségi kapitánya kitért a hazai klubedzőkre is és bár úgy fogalmazott, nem az ő dolga a kritizálásuk, de a játékstíluson, ahogy egyes csapatok játszanak , ahogy a csapatokkal dolgoznak, azon biztosan változtatna.

Ez számomra csalódást jelent. Biztosan azért is, mert nagyon más utat járnak itt néhányan, mint mi, németek. Mi máshogy készítjük fel a csapatainkat, de ugyanígy Ausztriában is. Nem mindegyik klubról beszélek, csak egy párról. Van egy csapat, amelyik a német utat követi, az vezeti is 18 ponttal a bajnokságot. A számok nem hazudnak

– fogalmazott Storck, aki hiányolja például a párbeszédet, a nyitottságot is a magyar edzők részéről.

Amikor idejöttem, volt olyan edző, aki azt mondta, neki nem kell semmit mutatni, ő már mindent tud…oké, van önbizalma, adtam neki is esélyt, hogy bizonyítsa… minden nap egy lehetőség a tanulásra. Nem akarok arrogánsnak tűnni, mint a német, aki mindent tud, mert nem ez nincs is így. De meg kell nézni, mit csináltak tíz éve Angliában vagy akár Németországban, milyen utat választottak, és hová jutottak. Sok tehetség van a magyar fociban, jó játékosok, de nyitottabban kellene gondolkodni a megfelelő felnevelésükhöz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik