Foci

Fortuna is Dárdai Pál kezét fogja

Az eddigi három Bundesliga 2-es csapat után  a szerencse istennője egy negyediket is a Hertha BSC útjába sodort Német Kupa szerdai sorsolásán.

A sportban örök érvényű mondás, ahol tisztességgel elvégzik a munkát, ahol megalapozzák a tudást, oda megy a szerencse is. Nos, azt tudjuk Dárdai Pál iszonyatosan megdolgoztatta nyáron játékosait és úgy látszik jutalmul Fortuna is a Hertha mellett áll.

A berliniek úgy jutottak a legjobb nyolc közé a Német Kupában hogy eddig három Bundesliga 2-es csapatot búcsúztattak (mindhármat idegenben) –  a Bielefeld, az FSV Frankfurt után szerda este meggyőző fölénnyel a másodosztály harmadik helyén álló 1. FC Nürnberget (0-2).

A játéknap végén a szövetség rögtön megtartotta a negyeddöntő sorsolását is és láss csodát, a Hertha útját egy újabb másodosztályú csapat keresztezi, mégpedig a tizedik Heidenheim. Dárdai Pálnak és a Hertha Berlinnek érik az elődöntő.

Holott a Hertha nem kupaspecialista. Még sosem nyertek kupát, finálét kétszer – 1977-ben és 1979-ben játszott, míg furcsa módon a berliniek második csapata is egyszer – 1993-ban – eljutott döntőig, de ők sem nyertek. 2011–12 óta még a negyeddöntő közelében sem jártak.

Hogy a Német Kupának mekkora a presztízse, azt jelzi, a továbbjutásért a Hertha bankszámlájára több, mint egymillió érkezik a Német Labdarúgó-szövetségtől (DFB).

NÉMET KUPA, NEGYEDDÖNTŐ, PÁROSÍTÁS:

Bochum (II.)–Bayern München
Leverkusen–Werder Bremen
Heidenheim (II.)–Hertha
Stuttgart–Dortmund

Ajánlott videó

Olvasói sztorik