Foci

Fordult a kocka az olasz bajnokságban

A Napoli hazai pályán 2-1-re legyőzte az eddig éllovas Internazionalét a Serie A 14. fordulójának hétfői rangadóján és átvette a vezetést.

A nápolyiak nem estek az erős kezdés hibájába, már ami a bajnoki rajtot illeti. Mindjárt az első meccsükön vereséget szenvedtek, az azóta eltelt 12 fordulóban azonban nem találtak legyőzőre.

Hétfőn este, a tizenharmadikon sem. Hiába érkezett Nápolyba listavezetőként az Inter, vagy az utazásban fáradtak el nagyon, vagy a melegítést ronthatták el, de tény, már a második percben bénázott egyet a védelem. Az ide-oda pattogó labdával Gonzalo Higuaín fordult le, majd elemi erővel a hálóba verte.

Éledezett az Inter, de eredménye nem volt, ellenben a félidő hajrájában Nagatomo Juto egy buta szabálytalanság miatt megkapta második sárgáját és idő előtt mehetett pihenőre.

A második félidőt így emberelőnyben kezdhette a hazai csapat és csak a 62. percig kellett várni ennek érvényesítésére, az újabb gólra. A vendégvédelem újfent tesze-tosza volt és Higuaín megint lecsapott.

Furcsa módon a nápolyiak azt hitték, vége a mérkőzésnek. Adem Ljajics köszönte szépen a kihagyás és a 67. percben szépített, sőt a hajrában a döntetlen is majdnem meg lett. Sztevan Jovetics, majd Miranda fejesénél azonban Pepe Reinával volt a kapufa, így maradt a 2-1 és a helycsere a táblázaton.

Olasz bajnokság, Serie A, 14. forduló, eredmények:

Napoli–Internazionale 2–1
(Gól: Higuaín 2., 62., ill. Ljajics 67.)
Sassuolo–Fiorentina 1–1
(Gól: Floccari 42., ill. Borja Valero 5.)

vasárnap játszották:
Palermo-Juventus 0-3 (0-0)
Empoli-Lazio 1-0 (1-0)
AS Roma-Atalanta 0-2 (0-1)
Chievo-Udinese 2-3 (1-1)
Frosinone-Verona 3-2 (2-0)
Genoa-Carpi 1-2 (1-0)
szombaton játszották:
AC Milan-Sampdoria 4-1 (2-0)
Torino-Bologna 2-0 (0-0)

A bajnokság állása:

1. Napoli 14 9 4 1 26–9 +17 31
2. Internazionale 14 9 3 2 17–9 +8 30
3. Fiorentina 14 9 2 3 27–12 +15 29
4. Roma 14 8 3 3 29–17 +12 27
5. Juventus 14 7 3 4 20–11 +9 24
6. Sassuolo 14 6 5 3 16–13 +3 23
7. Milan 14 7 2 5 19–18 +1 23
8. Torino 14 6 3 5 20–18 +2 21
9. Atalanta 14 6 3 5 15–15 0 21
10. Lazio 14 6 1 7 17–22 –5 19
11. Udinese 14 5 3 6 14–17 –3 18
12. Empoli 14 5 3 6 16–20 –4 18
13. Chievo 14 4 4 6 18–16 +2 16
14. Sampdoria 14 4 4 6 20–22 –2 16
15. Genoa 14 4 4 6 15–19 –4 16
16. Palermo 14 4 3 7 13–20 –7 15
17. Frosinone 14 4 2 8 14–24 –10 14
18. Bologna 14 4 1 9 13–19 –6 13
19. Carpi 14 2 3 9 13–27 –14 9
20. Verona 14 6 8 10–24 –14 6

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik