Foci

Nem heverte ki a Barca elleni pofont a Roma

Meglepő vereséget szenvedtek hazai pályán a Farkasok.

Vasárnap délután négy mérkőzéssel folytatódott az olasz labdarúgó-bajnokság (Serie A) 14. fordulója. Az AS Roma a hétközi Bajnokok Ligája összecsapáson óriási pofonba szaladt bele a Barcelona ellen. A Farkasok 6-1-re kaptak ki a Camp Nouban, a bajnokság a középmezőnyhöz tartozó Atalanta ellen próbáltak meg észhez térni.

A hazaiak hiába voltak fölényben, a 40. percben a vendégek jutottak előnyhöz. Egy eladott labda után Alejandro Gomez lőtt óriási gólt a bal felsőbe (0-1).

A második játékrészben még egy sebességi fokozattal feljebb kapcsoltak a fővárosiak, de a 82. percben újabb gólt kaptak. Maicon a tizenhatoson belül buktatta az első gól szerzőjét, a brazil jobbhátvéd a kiállítás sorsára jutott. A megítélt büntetőt pedig German Denis értékesítette (0-2).

Az Atalanta már azt is kibírta, hogy az utolsó percekre kilenc emberre fogyatkozott. A kieső helyen tanyázó csapatok közül kettő egymás ellen lépett pályára. A Frosinone egy góllal legyőzte a 19. perctől emberhátrányban játszó Veronát, a Carpi pedig úgy nyert a Genoa otthonában, hogy a hatodik perctől emberelőnyben futballozott.

Eredmény – Serie A, 14. forduló

AS Roma – Atalanta 0-2 (0-1)
Gólszerző: Gomez (40.), Denis (82. – büntetőből)
Kiállítva: Maicon (81.) illetve Stendardo (87.), Grassi (90+2.)
Chievo – Udinese 2-3 (1-1)
Gólszerző: Paloschi (26.), Inglese (72.) illetve Frey (42. – öngól), Thereau (46., 80.)
Frosinone – Verona 3-2 (2-0)
Gólszerző: Ciofani (22. – büntetőből, 40.), Dionisi (48.) illetve Viviani (69.), Moras (75.)
Kiállítva: Rafael (19.)
Genoa – Carpi 1-2 (1-0)
Gólszerző: Figueiras (8.) illetve Borriello (57.), Zaccardo (80.)
Kiállítva: Pavoletti (6.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik