Foci

Kiadják Amerikának a FIFA-botrány egyik vádlottját

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetséget (FIFA) érintő vesztegetési ügy vádlottjai közül utolsóként a brazil Jose Maria Marin is hozzájárult, hogy Svájc kiadja őt az Egyesült Államoknak.

 A svájci igazságügyi minisztérium szerdai közlése szerint a tavalyi világbajnokság szervezőbizottságának vezetőjét, a brazil szövetség korábbi elnökét amerikai rendőri kíséretben tíz napon belül az Egyesült Állakokba szállítják, és ott kerül majd sor a bírósági tárgyalására.

A 83 éves Marint két nappal a tavaszi FIFA-kongresszus előtt, május 27-én tartóztatták le egy zürichi szállodában, mert azzal vádolják, hogy

több millió dollár kenőpénzt fogadott el sportmarketing cégektől négy Copa America-tornával, illetve a brazíliai kupasorozattal kapcsolatban,

és ezeket más tisztségviselőkkel is megosztotta.

A május 27-én letartóztatott hét sportvezető közül ő az utolsó, akinek a kiadatásáról döntés született. Marin egyike annak a 14 labdarúgó-, illetve marketingvezetőnek, akik ellen vesztegetés és zsarolás miatt vádat emeltek a 150 millió dollár (42,3 milliárd forint) összértékű bűnügyben. A megvesztegetések a világbajnokság, illetve az észak- és dél-amerikai kontinentális bajnokság rendezési, és televíziós közvetítési jogait érintették.

A vádirat szerint Jose Maria Marinra 20 éves börtönbüntetés várhat, amennyiben minden vádpontban bűnösnek találják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik