Foci

Kőkemény holland lett Szalaiék új edzője

huub stevens (huub stevens)
huub stevens (huub stevens)
A legutóbbi bajnoki vereség után fogyott el a vezetők türelme. Szalai csapata kieső helyen áll a Bundesligában.

Hétfőn menesztették a Szalai Ádámot is foglalkoztató Hoffenheim labdarúgócsapatának vezetőedzőjét, Markus Gisdolt, akinek utódja a holland Huub Stevens lett.

A 46 éves tréner szerződése 2018 nyaráig szólt, és bár a múlt héten Alexander Rosen sportigazgató még határozottan kiállt mellette, a Hamburgtól elszenvedett pénteki hazai vereség (0-1) hatására a vezetők mégis úgy döntöttek, hogy távoznia kell. Együttese a Bundesliga eddigi tíz fordulója alatt mindössze egyszer nyert, ezáltal a kiesést jelentő 17. helyre került a tabellán.

A csapatot 2013 áprilisa óta irányító Gisdol utóda tehát a kőkemény holland lett, akinek a Hoffenheim a nyolcadik német élvonalbeli klubja. Legutóbb a VfB Stuttgartot irányította, de idén nyáron nem hosszabbítottak vele szerződést.

A klub hétfő délutáni közleményében a sportigazgató megerősítette a váltás tényét és az utód személyét.

Természetesen nem volt könnyű a döntés” – nyilatkozta Alexander Rosen, aki úgy fogalmazott: az együtt elért sikerek ellenére tárgyilagosan kellett értékelniük a jelenlegi helyzetet. “Eddig bizonyítottuk, hogy nyugodtak és türelmesek vagyunk, hiszen bíztunk Gisdol munkájában, de most lépnünk kellett, mert a remek feltételek ellenére a csapat nem teljesített jól, sőt legutóbb kiábrándítóan játszott.”

A klubvezető szerint a Hoffenheim számára most Huub Stevens az ideális megoldás, mert komoly tapasztalata van a hasonlóan nehéz helyzetek kezelésével kapcsolatban, és megfelelően képes inspirálni a játékosokat. Az új edző szerződése a szezon végéig szól.

Szalai Ádámot a mostani bajnokságban eddig mindössze két mérkőzésre nevezték: a magyar válogatott csatár a Wolfsburg ellen csereként, a Hamburg ellen kezdőként kapott szerepet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik