Foci

Felejthető meccs volt a PSG-Real, ikszelt a Juve és a United is

A labdarúgó Bajnokok Ligája szerdai játéknapján a Real Madrid 0-0-át játszott a PSG otthonában. A Juventus és a Manchester United is egy ponttal gazdagodott. A Manchester City, az Atlético, a Galatasaray, a Wolfsburg és a Malmö hazai pályán nyert. Szerdai BL-eredmények.

A csoport

Az A jelű kvartett rangadója egyben a játéknap csúcstalálkozója is volt, ugyanis az eddig hibátlan Paris Saint-Germain a szintén két győzelemmel rajtoló Real Madridot fogadta. Az első veszélyesebbnek tűnő lövés a hazaiakhoz köthető, ám mindössze ennyi öröme lehetett a párizsi drukkereknek az első félidőben, a spanyolok játszottak fölényben a szünetig, Trapp kapusnak kellett több védést is bemutatnia, elsősorban Cristiano Ronaldo két fejesénél.

Az első játékrész után kissé meglepő volt, hogy inkább a PSG tűnt aktívabbnak a fordulást követően, mégis Ronaldo előtt adódott a meccs legnagyobb helyzete a 72. percben, de kiszorított helyzetből ellőtte a labdát a kapu előtt. A végén még a PSG riogatott a madridi kapu előtt, de összességében kijelenthető, hogy felejthető mérkőzésen játszottak 0-0-s döntetlent a csapatok. Ronaldo és Ibrahimovic is gyengébb napot fogott ki, bár míg a portugálnak azért voltak veszélyes megoldásai, addig a svéd sok hibával játszott.

A másik mérkőzésen két pont nélkül álló csapat, a Malmö és a Sahtar Donyeck találkozott egymással, kisebb meglepetésre a svédek nyertek 1-0-ra úgy, hogy kihagytak egy büntetőt és volt egy kapufájuk is. Az ukrán kirakatcsapat gyakorlatilag kezdhet letenni arról, hogy kiharcolja a továbbjutást.

Eredmények

Paris Saint-Germain – Real Madrid 0-0

Malmö – Sahtar Donyeck 1-0 (1-0)
Gólszerző: Rosenberg (17.)

Az állás: 1. Real Madrid 7 pont (6-0), 2. Paris Saint-Germain 7 (5-0), 3. Malmö 3, 4. Sahtar Donyeck 0

B csoport

A Manchester United elég visszafogott teljesítményt nyújtott Moszkvában, az első félidőben, ráadásul már a 15. percben hátrányba került: Martial kezezett a tizenhatoson belül, és De Gea ugyan védte Eremenko tizenegyesét, Doumbia eszmélt leggyorsabban a kipattanónál, ő juttatta előnyhöz a CSZKA-t.

A második játékrészben már egy mondhatni pofásabb United futott ki a pályára, Martial pedig egy fejessel jóvátette korábbi hibáját a 65. percben. A lefújásig főleg az angolok futballoztak veszélyesebben, a győztes gólt azonban nem sikerült megszerezniük, maradt az 1-1.

Fotó: Europress Fotóügynökség
Fotó: Europress Fotóügynökség

Közben a Wolfsburg hazai környezetben gól nélküli első félidőt követően rögtön a második játékrész kezdetén megszerezte a vezetést a PSV Eindhoven ellen, az ügyeletes gólfelelős Dost volt eredményes a 46. percben. Nem sokkal később Kruse is betalált, a Wolfsburg pedig magabiztosan tartotta otthon a három pontot. A PSV erejéből a szépítésre sem futotta, a hollandok kihagytak egy büntetőt a hajrában.

Eredmény

CSZKA Moszkva (orosz)-Manchester United (angol) 1-1 (1-0)
Gólszerzők: Doumbia (15.), illetve Martial (65.)

VfL Wolfsburg (német)-PSV Eindhoven (holland) 2-0 (0-0)
Gólszerzők: Dost (46.), Kruse (57.)

Az állás: 1. VfL Wolfsburg 6 pont, 2. Manchester United és CSZKA Moszkva 4 (4-4), 4. PSV Eindhoven 3

C csoport

Az Atlético Madrid tűnt a sorsolást követően a kvartett egyértelmű esélyesének, ám a spanyolok legutóbb kikaptak hazai pályán a Benficától. Diego Simeone legénységére ezúttal nem várt megoldhatatlan feladat az Asztana ellen, a Matracosok pedig két gyors góllal lényegében már szűk fél óra alatt eldöntötték meccset.

Hogy ne kelljen egy percig sem izgulnia a Vicente Calderón közönségének, arról a csereként beküldött Oliver Torres gondoskodott, aki 63. percben módosította 3-0-ra az állást. A 4-0-s végeredmény egy öngóllal alakult ki.

Az Asztana egyébként mindössze 15 játékost nevezett a mérkőzésre, merthogy a hétvégén fontos bajnoki vár az együttesre…

Fotó: Europress Fotóügynökség
Fotó: Europress Fotóügynökség

A Benfica álomszerűen kezdett a Galatasaray otthonában, Gaitan már a 2. percben betalált, ám a törökök még az első félidőben a maguk javára tudták fordítani a meccs állását. A második játékrészben érintetlenek maradtak a hálók, a Galata megszerezte első győzelmét a csoportkörben.

Eredmények

Atlético Madrid (spanyol)-Asztana (kazah) 4-0 (2-0)
Gólszerzők: Saúl Níguez (23.), Martínez (29.), Óliver Torres (63.), Gyecsenko (89., öngól)

Galatasaray (török)-Benfica (portugál) 2-1 (2-1)
Gólszerzők: Selcuk Inan (19., 11-esből), Podolski (33.), illetve Gaitán (2.)

Az állás: 1. Atlético Madrid 6 pont (7-2), 2. Benfica 6 (5-3), 3. Galatasaray 4, 4. Asztana 1

D csoport

A Juventus nagy mezőnyfölényben futballozott a Borussia Mönchengladbach elleni hazai meccsen, azonban a torinóiak nem tudták nyomás alá helyezni a jól védekező németek kapuját. A második játékrész kezdetén is Sommer kapusnak kellett védéseket bemutatnia, majd kissé leült a mérkőzés, csak hajrára tudott ismét felpörögni a Juventus. Késő volt, a győzelmet nem tudta kiharcolni az előző kiírás döntőse, 0-0-ra végeztek a csapatok.

Fotó: Europress Fotóügynökség
Fotó: Europress Fotóügynökség

Ugyan a Sevillának nem megy túl jól mostanában, mégis az Európa Liga-győztes andalúzok kerültek előnybe a Manchester City ellen a 30. percben, Konoplyanka pofozta közelről a labdát a hálóba. Nem sokkal később már 1-1 virított az eredményjelzőn, Ramiról pattant a saját kapujába a labda.

A második játékrészben is összességében kiegyenlített játék folyt a pályán, a labda főleg a hazai Citynél volt, a Sevilla azonban jól védekezett, így nem jegyezhettünk fel túl sok helyzetet. Már-már azt hihette mindenki, hogy döntetlen lesz a mérkőzés, ám a 91. percben jött De Bruyne és eldöntötte a találkozó sorsát.

Eredmény

Juventus (olasz)-Borussia Mönchengladbach (német) 0-0

Manchester City (angol)-Sevilla (spanyol) 2-1 (1-1)
Gólszerzők: Rami (36., öngól), De Bruyne (90+1.), illetve Konopljanka (30.)

Az állás: 1. Juventus 7 pont, 2. Manchester City 6, 3. Sevilla 3, 4. Borussia Mönchengladbach 1

Ajánlott videó

Olvasói sztorik