Foci

FIFA-elnökválasztás: új kihívója akadt Platininek

A korábbi svájci válogatott Ramon Vega komolyan fontolgatja, hogy versenybe száll a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöki posztjáért.

Én tiszta lappal érkezem, és a futball, illetve a pénzügyi világ területéről is van tapasztalatom

– nyilatkozta a BBC-nek a 44 éves korábbi védő, aki a következő pár napban dönti el véglegesen, hogy pályázik-e elnöknek.

A 23-szoros válogatott Vega játékosként a Grasshoppersben, a Cagliariban, a Tottenham Hotspurben, a Watfordban és a Celticben is szerepelt, 2003-as visszavonulása után pedig a pénzügyi szektorban helyezkedett el.

A FIFA elnökválasztása február 26-ra van kiírva, ám a szövetség végrehajtó bizottsága kedden tart rendkívüli ülést, s ezen elhalaszthatja a tisztújítást.

A vb azért tart megbeszélést, mert Joseph Blattert, a FIFA első emberét, illetve Michel Platini alelnököt, az európai szövetség vezetőjét másfél hete 90 napra felfüggesztette a FIFA etikai bizottsága, ezzel eltiltva őket a labdarúgással kapcsolatos mindenfajta tevékenységtől.

Eddig Ali bin al-Husszein jordán herceg nyújtotta be hivatalosan a pályázatát a FIFA elnöki posztjáért. Mellette korábban Platini, az időközben hat évre eltiltott dél-koreai Csung Mong Jun, továbbá a nigériai Segun Odegbami, a játékosként világbajnoki bronzérmes brazil Zico, a libériai Musa Bility, valamint a trinidadi David Nakhid jelezte, hogy versenybe száll a posztért, míg a Nemzetközi Sakk Szövetség (FIDE) elnöke, az orosz Kirszan Iljumzsinov fontolgatta a pályázatot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik