Foci

Még jobban elléphet üldözőitől a Fradi

A százszázalékos teljesítménnyel listavezető Ferencváros a sereghajtó Békéscsabát fogadja a labdarúgó OTP Bank Liga hétvégi, 9. fordulójában. Nagy meglepetés lenne, ha a 28 bajnoki találkozó óta veretlen zöld-fehérek éppen a mindössze négy pontot gyűjtő újonc ellen nem tudnának nyerni.

A góllövőlistát vezető Bödére külön nem figyelünk, hiszen rajta kívül is több olyan kiváló labdarúgója van a Fradinak, akik képesek eldönteni a három pont sorsát. Csapatként kell jól működnünk, egymást segítve kell játszanunk, és akkor megnehezíthetjük a kitűnő erőkből álló fővárosiak dolgát – mondta Zoran Szpisljak a beol.hu-nak.

Az újabb sikerrel pedig akár tovább növelheti az amúgy is tetemes, kilencpontos előnyét az éllovas, ugyanis legfőbb üldözői éppen egymással találkoznak: a második helyen álló és hét bajnoki óta veretlen Haladás a negyedik Budapest Honvédot látja vendégül, míg a harmadik MTK az ötödik Paksi FC-hez látogat.

A címvédő, de jelenleg kieső helyen álló Videoton az Újpestet fogadja.

Az OTP Bank Liga 9. fordulójának programja

Diósgyőri VTK-Puskás Akadémia 18.00, v: Kassai
Ferencváros-Békéscsaba 1912 Előre 18.00, v: Szőts
Szombathelyi Haladás-Budapest Honvéd FC 18.00, v: Farkas
Paksi FC-MTK Budapest 18.00, v: Erdős
Vasas FC – DVSC-TEVA 18.00, v: Pintér
Videoton FC-Újpest FC 20.30, v: Solymosi

Mind a hat mérkőzést szombaton rendezik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik