Foci

Csányi Sándor: A rendbontók vagy ártani akartak, vagy alacsony volt az IQ-juk

Amint arról beszámoltunk, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) fegyelmi bizottságának döntése értelmében zárt kapuk mögött kell megrendezni a Feröer-szigetek elleni Eb-selejtezőt október 8-án. A büntetést azért kaptuk, mert a FARE nevű rasszizmus ellenes szervezet anonim megfigyelője rasszista bekiabálásokat dokumentált a románok elleni mérkőzésen.

Az MLSZ azonnal jelezte, hogy fellebbez a döntés ellen, Csányi Sándor pedig pénteken azt mondta, szerinte az UEFA hatályos szabályai felülvizsgálatra szorulnak. A Nemzeti Sportnak nyilatkozva pedig már arról beszélt, hogy több fórumon is figyelmeztették a szurkolókat a meccs előtt a helyes viselkedésre és a sportszerű szurkolásra. Így nemigen tud másra gondolni, mint arra, hogy

a rasszista bekiabálók vagy ártó szándékkal, vagy kifejezetten alacsony IQ-val érkeztek a mérkőzésre. Egyik sem örömteli.

Hozzátette, hogy megvizsgálják annak lehetőségét, hogy a beazonosított rendbontókkal szemben élhetnek-e kártérítési igénnyel. Ehhez akár törvénymódosítást is kezdeményez az MLSZ.

Csányi Sándor a FARE-nek is nekimenne, szerinte nem volt objektív a jelentés, így utánajárnak, hogy a szevezet, illetve az ezen a mérkőzésen jelentést készítők ellen lehet-e erkölcsi és anyagi károkozás miatt lépéseket tenni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik