Foci

Perrel fenyegeti José Mourinhót a szexi dokinő

A vád szexizmus. Eva Carneirónak az a célja, hogy mérkőzéseken újra ő ülhessen a kispadon.

A portugál mesternél emlékezetes módon verte ki a biztosítékot az, amikor a rendkívül csinos, tűzrőlpattant csapatorvos Eva Carneiro, a Premier League első fordulójának hajrájában engedélye nélkül beszaladt a pályára, hogy ápolhassák Eden Hazardot.

José Mourinho azért lett rettentő ideges, mert meglepetésre hazai pályán a Swansea ellen 2-2-re álltak és szerinte nem volt súlyos játékosa sérülése. Mivel az orvosi stáb berohant, a belga sztárnak az ápolást követően le kellett mennie a pályáról, így az akkor már emberhátrányban játszó londoniak rövid időre nyolc mezőnyjátékossal maradtak.

A portugál menedzser azonnal jegelte a szép Evát, a következő mérkőzésen már más orvost ültetett maga mellé a kispadra. A The Independent úgy tudja, hogy az orvosnő nem mondott le munkájáról, és ha nem kerül vissza a kispadra, pert indít szexizmus vádjával.

Mourinho állítása szerint „letitkárnőzte” a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón. „Ha a kispadon vagy, értened kell a játékot. Ha szertárosként, orvosként vagy titkárként ülsz ott, akkor is. Hazardnak nem volt nagy baja. Egyszerűen csak elfáradt, pihent volna kicsit, az orvosi stábom viszont naiv, és nyolc mezőnyjátékossal hagyott engem” – érvelt a meccs után Mourinho.

A The Independent megszólaltatta Mary O’Rourke kisasszonyt, aki a sportsérülések területén Anglia egyik legelismertebb jogi szakértője. A hölgy szerint nincs vita, Mourinho kijelentése szexizmus volt.

A titkárok kilencvenöt százaléka nő. Ez a nyilatkozat egyértelműen azt sugallta, hogy a nők nem értenek a labdarúgáshoz. Százból kilencvenkilenc így értelmezi ezt a mondatot” – érvelt O’Rourke.

A jogi szakértő szerint a csinos doktornő nem bocsánatkérést vár Mourinhótól, csak újra régi pozíciójában szeretne dolgozni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik