Foci

DVSC: menesztenék Kondás Elemért

A civishir.hu tette közzé Dr. Jámbor André, debreceni jogász, a klub elnökéhez, Szima Gáborhoz írt nyílt levelét. A DVSC- örzsszurkolója nem csak a maga nevében beszélt, amikor olyan mondatokat írt le, hogy:

  • Szeretnék Önnek tiszta szívből köszönetet mondani. Hiszem, hogy Ön nélkül a Loki sosem került volna ilyen magasságokba, és sosem érte volna el azokat az eredményeket, amelyek az elmúlt 10 év legsikeresebb csapatává tettek minket. Azt is lehet látni, hogy sok más klubtulajdonossal szemben Önnek tényleg szívügye a csapat, és nem csupán az anyagi haszon reményében – sőt, akár a veszteség kockázatát is vállalva – vezeti a klubot.

 

Kondás Elemér körül egyre jobban fogy a levegő
Fotó: MTI

De:

  • Van egy gyönyörű stadionunk és edzőközpontunk, nagy sikereket tudhatunk a hátunk mögött, ennek ellenére üres a jelenünk.
  • Bár inkább csak elejtett félmondatokat és célzásokat kaptunk, de tudjuk jól, hogy nem olyan rózsás az anyagi helyzet, és jelenleg nem várhatunk csodát.
  • Ezt a fásult, lagymatag állapotot viszont nehezen viseljük. Se azt nem tudjuk, hogy miért is kellene küzdenünk, mire elegendőek a lehetőségeink (bajnoki cím?, dobogó?, középmezőny?, bennmaradás?), se azt nem látjuk, hogy egyáltalán küzdenénk ezek közül bármelyikért is. Csak úgy elvagyunk, identitás és jövőkép nélkül.
  • Kondás Elemér „nem trendis” nyilatkozata rámutatott ugyanis arra, hogy ő már a szurkolókat nem tartja családtagnak, vagy ha annak is tartja, akkor csak olyasfajtának, akinek a jelenléte kellemetlen és feszélyez. Egy család azonban kritika és önkritika nélkül nem képes egészségesen működni.
  • És látni kell az ellentéteket: míg a szurkolók folyamatosan küzdenek, addig a csapat sokszor csak lézeng a pályán. Amíg az ultrák az identitásukért harcolnak, addig a klub és a játékosok egyre jobban elveszítik azt.
  • Kondás Elemér menesztése innentől kezdve már nem csak szakmai, hanem szimbolikus kérdés isa környezetemben nem hajlandóak addig kimenni meccsre, amíg Kondás Elemér az edző.
  • most sem a sikerekre vágyunk elsődlegesen, hanem arra, hogy legyen egy igazi CSAPATUNK és egy igazi EDZŐNK. Olyan embereket szeretnénk látni, akiknek tényleg ez az életük. Akikben megvan az alázat.

A teljes levél itt olvasható.

Kondásnak már üzentek a szurkolók
Forrás: youtube.com

Kondás a 2014/15-ös bajnokságot még gyengébben kezdte, mint az ideit. A BATE Boriszov elleni BL play off, utolsó perces góllal történő kiesés összezavarta a csapatot. A klubvezetés azonban töretlenül bízott az edzőben. Tavaszra a csapat “kiegyenesedett” és “beérkeztek a negyedik helyre. Kérdés, idén meg lesz-e a türelem?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik