Foci
vörösbaranyi józsef (Array)

Dzsudzsákot egy magyar klub is megkörnyékezte

Sport24
Sport24

2015. 08. 23. 14:50

Korábban a témában:

Mint ismert, Dzsudzsák Balázs a héten aláírta négyéves szerződését a török Bursasporral, ahol a szurkolók hatalmas lelkesedéssel fogadták őt.

Vörösbaranyi elmondta, amikor meghívták őket Bursába, úgy volt vele, hogy tisztelettudóan viselkednek, aztán hazamennek, és átbeszélik a dolgokat.

“Két ismertebb, köztük egy a Bajnokok Ligájában szereplő klub válaszát is vártuk. Kint beszéltünk az elnökkel, megnéztük az edzőközpontot, a stadiont, a várost. Ahogy haladtunk előre, Balázsnak egyre rokonszenvesebb lett a Bursaspor. Bármilyen furcsa, neki is kell a megerősítés: tanácsot kértek tőle, hogy kit igazoljanak. Ez fontos számára, ő akar vezéregyéniség lenni” – nyilatkozott a támadó képviselője.

Fotó: MTI

Hozzátette, Dzsudzsák nagyon csalódott volt, hogy nem tudott a Herthához igazolni.

“Szinte az egész nyár erről szólt, Dárdai Pállal folyamatosan egyeztetett, német partnereim is többször tárgyaltak a Hertha sportigazgatójával, Michael Preetzcel. Balázs nagyon reménykedett, hogy mehet a Herthába. Sajnos nem jött össze.”

A menedzser azt is elárulta, Dzsudzsákot nem tudta volna egyetlen magyar klub sem leigazolni.

“Az átigazolási díjat sem tudta volna kifizetni. Viszont az egyik magyar klub jó fizetést tudott volna adni. Csak tapogatózó megbeszélések voltak, nem hatalmaztak fel rá, hogy kiadjam őket” – fűzte hozzá.

A teljes interjút ide kattintva olvashatja el.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

AUCKLAND, NEW ZEALAND - AUGUST 29:  Phil Taylor engages with his fans during the Auckland Darts Masters at The Trusts Arena on August 29, 2015 in Auckland, New Zealand.  (Photo by Michael Bradley/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.