Foci
Videoton fc (Array)

(F)elszállt a Videoton

Sport24
Sport24

2015. 08. 19. 11:47

A magyar bajnok háza táján elővették a söprűt és éppen nagytakarítást tartanak. Ilyen előzmények után csütörtökön, Poznanban már a tisztes vereség is meglepetés lenne az Európa-liga 4. fordulójának első meccsén.

Korábban a témában:

A Videotonnál áll a bál, a magyar bajnok komoly problémákkal küzd. Bernard Casoni vezetőedző sorsa a sikertelen bajnoki rajt után egyelőre kérdéses, valószínűsíthető, hogy távozik, a héten már nem ő vezényelte az edzést. Burcsa Győző klubigazgató hétfőn már lemondott, kedden Kovács Zoltánt nevezték ki sportigazgatónak.

Videoton fc (Array) 

Elindultak, megérkeztek – ilyen előzmények után már a tisztes vereség is meglepetés lenne 
Forrás: vidi.hu

A Poznanba induló járat szerdán tíz órakor szállt fel a Videotonnal. A landolás után egyből a szállodába megy a csapat, ebéd, majd csendes pihenő következik. Az Európa Liga rájátszásának első mérkőzése előtti sajtótájékoztató 18.30-kor, Pető Tamás irányítása mellett az edzés pedig 19.00-kor kezdődik az INEA Stadionban – számolt be a Vidi.hu.

j vide a Vidinstagrammon! Lesd meg!

Posted by Videoton FC on 2015. augusztus 19.

Jó hír, hogy a keddi edzésen már részt vett Juhász Roland is, és elutazott a csapattal. Rossz hír, hogy a kínos gólszegénységben szenvedő Videotonból két csatár, Feczesin Róbert vírusos fertőzés miatt nem utazott, míg a nemrég kapkodva, sérülten leigazolt, Rudolf Gergely még mindig nem egészséges, így egyikük sem segíthenek a góllövésben a lengyel bajnok ellen

Rossz hír az is, hogy az európai szövetség felfüggesztette a lengyel Lech Poznan labdarúgócsapatára kiszabott zárt kapus büntetést, így a Videoton több ezer hazai szurkoló előtt lép majd pályára csütörtök este.

A Vidi utazó kerete és a program:

Braniszlav Danilovics, Gábor Péter, Szolnoki Roland, Heffler Tibor, Fejes András, Gyurcsó Ádám, Mirko Ivanovszki, Juhász Roland, Kovács István, Lang Ádám, Pátkai Máté, Sejben Viktor, Koltai Tamás, Simon Ádám, Alhassane Soumah, Paulo Vinícius, Dinko Trebotic, Filipe Oliveira.

EL-selejtező 4. forduló, első mérkőzések:
Astra Giurgiu (román)-AZ Alkmaar (holland) 18.00
Dinamo Minszk (fehérorosz)-Red Bull Salzburg (osztrák) 18.00
Qabala (azeri)-Panathinaikosz (görög) 18.00
Ajax Amsterdam (holland)-FK Jablonec (cseh) 19.00
FC Krasznodar (orosz)-HJK Helsinki (finn) 19.00
Slovan Liberec (cseh)-Hajduk Split (horvát) 19.00
Molde (norvég)-Standard Liege (belga) 19.00
PAOK (görög)-Bröndby (dán) 19.00
Sparta Praha (cseh)-Thun (svájci) 19.00
Zorja Luhanszk (ukrán)-Legia Warszawa (lengyel), Kijev 19.00
Milsami Orhei (moldovai) – Saint-Etienne (francia) 19.30
Atromitosz (görög)-Fenerbahce (török) 20.00
Rabotnicki (macedón)-Rubin Kazany (orosz) 20.00
Steaua Bucuresti (román)-Rosenborg (norvég) 20.00
Young Boys (svájci)-Qarabag (azeri) 20.00
MSK Zilina (szlovák)-Athletic Bilbao (spanyol) 20.15
SCR Altach (osztrák)-Belenenses (portugál) 20.30
Girondins Bordeaux (francia)-Kairat Almati (kazah) 20.30
Odds BK (norvég)-Borussia Dortmund (német) 20.30
Viktoria Plzen (cseh)-Vojvodina (szerb) 20.50
Lech Poznan (lengyel)-VIDEOTON FC 21.00
Southampton (angol)-Midtjylland (dán) 21.00

A visszavágókat egy hét múlva rendezik.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.