Foci

Győzelemmel rajtolna a Fradi, ünnepre készülnek Csabán

Böde Dániel (Array)
Böde Dániel (Array)

Vasárnap rendezik a forduló utolsó két mérkőzését.

Az Európa Liga-selejtezőben elszenvedett hazai vereség után a bajnoki nyitányon próbál meg javítani a Ferencváros.

Thomas Doll csapata Szombathelyre látogat az első fordulóban. Kérdés, milyen lelki állapotban. A csapat ugyanis jól kezdte az idényt, hiszen a Go Ahead Eagles ellen simán továbbjutott és megnyerte a Szuperkupát is a Videoton ellen.

Fotó: MTI

Csütörtökön a Zeljeznicar elleni hazai pofon után azonban egészen biztosan nem lesz könnyű a vasi kirándulás. A meccs pikantériájához hozzá tartozik, hogy Radó András épp volt csapata ellen mutatkozhat be. A fiatal támadó az El-ben nem játszott, meglepő lenne, ha most sem kapna szerepet.

Ugyanez igaz Ugrai Rolandra is. A Hali régi-új csatára visszakerült Szombathelyre, ráadásul Mészöly Géza külön kérésére.

Nagy párharc várható a két kapus között is. A hazaiaknál minden bizonnyal Király Gábor kezd majd, míg a Fradinál Dibusz Dénessel kezdődik majd az összeállítás.

Az élvonalba frissen visszajutó Békéscsaba telt ház előtt fogadhatja a szintén Európa Ligában érdekelt Debrecent.

A hazaiak ünnepre készülnek, ehhez nyílván a vendégek nem asszisztálni szeretnének. Kérdés, hogy a másodosztályból feljutó gárda nagy részét megtartó együttes mire megy egy osztállyal feljebb.

Nem lenne meglepő, ha Kondás Elemér rotálná a keretet a Skonto Riga elleni visszavágó előtt.

Mindkét vasárnapi összecsapás 18 órakor kezdődik, a Fradi szombathelyi vendégjátékát élőben közvetíti az M4.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik