Foci

Helyzeti előnybe került a Loki Rigában

dvsc (Array)
dvsc (Array)

A cívisvárosiak 2-2-es döntetlent játszottak Lettországban az Európa Liga-selejtező második fordulójának odavágóján.

A Debrecen kezdeményezőbben lépett fel a találkozó elején és erőfeszítése hamar eredményre vezetett: a 9. percben Balogh Norbert ívelte be jobbról a labdát, a középen érkező Tisza Tibor pedig közelről, kapásból bevette a hazaiak kapuját.

A lett csapat teljesen váratlanul, szinte első támadásából még az első félórában válaszolt: egy kontra végén Arturs Karasausks cselezte ki Mészáros Norbertet, majd 17 méterről, laposan a jobb alsó sarokba lőtt.

 Fotó: MTI

A bekapott gól nem vetette vissza a hajdúsági együttest, továbbra is fölényben játszott, a félidő végén újra vezetést szerezhetett volna, ám a kapufa megmentette az ellenfelet.

A szünet után szinte azonnal vezetést szerzett a lett csapat: Karasausks gyorsított fel egy jó passz után a védők között, a támadó pedig magabiztosan emelt Verpecz István kapujába.

A Debrecen ezt követően nagyobb sebességi fokozatba kapcsolt, melynek köszönhetően több lehetősége volt az egyenlítésre, végül a 72. percben a frissen beállt Geoffrey Castillion közelről lőtt a kapuba. A lefújásig bár kiegyenlítettebbé vált a játék, de így is a magyarok futballoztak fölényben, azonban több gól már nem esett.

Eredmény – Európa Liga, 2. forduló, 1. mérkőzés:

Skonto Riga-Debrecen 2-2 (1-1)
Riga, vezeti: Mads-Kristoffer Kristoffersen

Skonto Riga: Pavlovs – Timofejevs, Rode, Sorokins, Murillo – A. Višņakovs (Lukanyuk, 71.), Kozlovs, Jermolajevs, Kovaļovs – Gutkovskis (Isajevs, 58.), Karašausks. Vezetőedző: Tamaz Pertia

DVSC-TEVA: Verpecz – Jovanović, Mészáros, Brković, Korhut – Varga, Bódi, – Szakály – Balogh (Horváth, 93.), Sidibé (Castillion, 71.), Tisza (Szécsi, 81.). Vezetőedző: Kondás Elemér

Gólszerzők: Karasausks (27., 48.) illetve Tisza (9.), Castillion (71.)

Sárga lap: Kozlovs (77.), Timofejevs (80.), Murillo (91.) illetve Tisza (33.), Jovanovic (40.), Korhut (64.), Brkovic (90.)

2. FÉLIDŐ

95. PERC: VÉGE! 2-2-es döntetlen született a párharc első felvonásán!

93. PERC: Még egy időhúzó csere, Balogh helyén Horváth kap pár másodpercet.

91. PERC: Murillo is kap egy sárgát magas lábért.

90. PERC: Brkovic taktikai fault miatt sárgul be.

88. PERC: Murillot szöktette társa, de a kilépő Verpecz mellett nem tudta eltenni a lasztit a fiatal támadó.

85. PERC: Castillion csúsztatott a bal oldali sarokrúgás után, de nem tudta irányítani a játékszert.

81. PERC: Tisza számára véget ért a meccs, Szécsit küldte pályára Kondás Elemér.

80. PERC: Rögtön itt a második is, Timofejevs a tulajdonosa.

77. PERC: Kozlovs kapja a lett csapat első figyelmeztető lapját.

76. PERC: Karasausks bombázott félollóból a debreceni kapu fölé-mellé.

75. PERC: Verpecz jött ki nagyon rosszul a kapujából egy szögletnél, de nem tudta kihasználni a hibát a Skonto.

72. PERC: GÓÓÓÓÓL! Micsoda csere! Castillion rögtön betalál! Varga emelt középre, a hórihorgas támadó első lövését pedig még védte a kapus, a kipattanót a vonal mögé kotorta. 2-2.

71. PERC: Castillon áll be a Debrecenbe, Sidibe hagyta el a gyepet. Cserélnek a hazaiak is: Visnakovs le, Lukanyuk be.

67. PERC: Sidibe fejelt össze az ellenféllel, orvosi segítégre szorul a magyar csapat légiósa.

64. PERC: Korhut szabálytalankodott az alapvonalnál, majd reklamálásért felmutatta neki Kristoffersen a sárga kártyát.

63. PERC: Sidibe tette le a bőrt Baloghnak, aki kapásból tüzelt, de ő sem találta el a ketrecet.

60. PERC: Szakály távoli balosa a kapu mögött parkolóban landol.

58. PERC: Cserél a vendéglátó, a támadó Gutkovskis helyén a védekező felfogású Isajevs lépett pályára.

57. PERC: Balogh készített elő Bódinak, aki egy csel után rezgette meg a hálót – de sajnos csak oldalról.

55. PERC: Érik az az egyenlítés, ezúttal Tisza bombájába dobta bele magát egy védő.

54. PERC: Még egy helyzet! Sidibe pöckölt bele a kissé hosszú indításba, gurítása pedig centikkel a kapufa mellett hagyta el a játékteret.

53. PERC: Éledezik a Loki! Szakály pöccintette át a lasztit közelről a kapus felett, és a gólvonalról kellett mentenie az egyik rigainak.

52. PERC: Bódi szerzett labdát az ellenfél 16-osán belül, aztán szerencsétlenül kézzel ért bele.

51. PERC: Tisza talán a legaktívabb debreceni, legutóbbi lövését viszont blokkolta egy bevetődő lett.

48. PERC: GÓÓÓÓL! Karasausks lépett ki két védő gyűrűjéből majd éles szögből Verpecz fölött a kapuba emelt. 2-1.

46. PERC: Folytatódik a mérkőzés.

Nem egy nagy iramú összecsapásban van része a rigai közönségnek, de legalább két gólt már láthattak. Kedvező helyzetből várhatja a második felvonást a Loki. Hamarosan folytatjuk!

1. FÉLIDŐ

45+1. PERC: Egy percet hosszabbított a játékvezető, 1-1 az állás a szünetben.

45. PERC: Kapufa! Tisza kanyarintásánál Pavlovs már verve volt, de nem volt szerencséje a magyar támadónak.

40. PERC: Jovanovic durva belépője után sárgul be.

39. PERC: Tisza próbálkozott állított helyzetből, de a hazai kapusnak nem kellett közbeavatkoznia.

35. PERC: Szűk egy félidő után azt már leszögezhetjük, hogy nem ez az évszázad találkozója.

33. PERC: Tisza vágott oda egyet ellenfelének teljesen fölösleges a félpályánál, majd megkapta a meccs első sárgáját.

31. PERC: Sidibe fejelte a mezőnybe a harmadik rigai szögletet.

27. PERC: GÓÓÓL! Karasausks vezette rá a labdát egy az egyben Mészárosra, majd egy csel után kilőtte a hosszú alsót. 1-1.

24. PERC: A Skonto jött szabadrúgással a jó 25 méterről, ám a lövés elakadt a debreceni sorfalban.

19. PERC: Itt az első sarokrúgás a Loki oldalán, komolyabb veszélyt viszont nem sikerült kialakítani belőle.

18. PERC: A lettek végezhették el a meccs első szögletét, de ez nem okozott gondot a debreceni védelemnek.

13. PERC: Megfogta a lett csapatot a bekapott gól, jókora mezőnyfölényben játszanak Kondás tanítványai.

9. PERC: GÓÓÓÓL! Balogh lépett el a szélen majd beadását Tisza futtából durrantotta a kapuba. 0-1.



8. PERC:
Karasauks lépett ki a debreceni védők közül, de les miatt a magyar gárdáé a labda.

4. PERC: Szakály és Kovalovs csúszott össze, mindkettejüket ápolni kell. Egyébként szakadó esőben fociznak a felek.

1. PERC: A fehér mezben játszó Loki kezdte a meccset.

Előzetes: Kondás Elemér, a hajdúságiak vezetőedzője szerint “egy kellemetlen ellenfél vár” együttesére. A klub honlapjának adott nyilatkozatában hangsúlyozta, a céljuk nem is lehet más, minthogy jó eredményt érjenek el idegenben, így a jövő heti hazai visszavágót továbbjutási reménnyel várhassák.

Kifejtette, esélyekről nemzetközi kupában kár beszélni. Példaként említette, hogy az előző fordulóban játékosai hiába győztek meggyőző teljesítménnyel 3-0-ra a montenegrói Sutjeska ellen, az idegenbeli visszavágón komoly gondjaik voltak a 2-0-s vereség alkalmával. Azt viszont kiemelte, hogy ezúttal nem olyan extrém körülmények várják Rigában a csapatát, mint a 41 fokos montenegrói kánikulában.

Az EL-ben bajnoki ezüstérmesként szereplő Skonto az első körben az ír St. Patrick’s Athletic együttesét kettős győzelemmel, 4-1-es összesítéssel búcsúztatta. A lett bajnokság már javában tart: a rigaiak 11 forduló alatt 21 pontot gyűjtöttek, ezzel jelenleg is második helyen állnak, de saját közönségük előtt veretlenek, hat meccsükből ötöt megnyertek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik