Foci

Ma 65 éves az elmúlt 25 év legeredményesebb kapitánya

Egervári Sándor nevéhez az elmúlt évtizedek legnagyobb magyar futballsikerei és a legnagyobb bukása fűződik. Bár nem kerülhető ki Bukarest és Hollandia, de mi inkább az előbbiekre emlékszünk.

Egervári Sándor játékos pályafutása korántsem olyan veretes, mint az edzői. 191 első osztályú mérkőzéssel a lábában (Honvéd, SZEOL AK és MTK) vált edzővé és már 33 évesen egykori MTK-s edzője Mezey György mellett dolgozott a válogatottnál. Másodedzőből vezetőedzővé tíz év múlva, 1993-ban, a BVSC-nél lépett előre, ahol 1996-ban bajnoki és kupaezüstöt nyert.

 Egervári Sándor válogatott edzőként
Fotó: MTI 

Következett az MTK, ahol előbb kupa, majd 1999-ben 19 pont előnnyel bajnoki aranyat nyert a csapattal, mégsem marasztalták a kék-fehérek. Dunaújvárosba költözött, ahol “csak” 16 pont előnnyel lett azonnal bajnok.

2009-ben az U20-as válogatottal lett világbajnoki bronzérmes, majd 2010-13 között a magyar válogatottnak volt a szövetségi kapitánya. A romániai 3-0 és a hollandiai 8-1 után azonnal lemondott. 

Azóta szülővárosában, Pomázon él és dolgozik. Mielőtt délutánonként kimegy a Pomázi SE-ben futballozó gyerekekhez nem felejti el teljesíteni a napi penzumot. 13 kört fut és imádkozik minden reggel.

 Egervári Sándor hívő ember
Fotó: MTI 

“Az első 11 kört a kezdőcsapat 11 játékosáért futom. A 12. kört a sérült játékosokért, a 13.-at a feleségemért és a családomért futom. Ha úgy tetszik ez az én imám!” – fogalmazott a Sport24-nek adott interjújában.

“Az elmúlt negyven évemre játékosként és edzőként is nagyon büszke vagyok. Nincs rossz érzésem, amikor reggelente a fürdőszobában belenézek a tükörbe” – fogalmazott a szerdai Nemzeti Sportban. Nem is lehet. Két klubbal nyert bajnokságot, vb bronzérmes válogatottat irányíthatott, a felnőttekkel 34 meccsen 17 győzelem mellett 8 döntetlennel és 9 vereséggel minden idők nyolcadik, de az elmúlt 25 év legeredményesebb magyar kapitánya.

Isten éltessen Sanyi bá’!

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik