Foci

Visszatér a brazil világbajnok

rivaldo(210x140).jpg (Array)
rivaldo(210x140).jpg (Array)

Saját klubja érdekében, több mint egy évvel visszavonulása után újra futballcipőt húzna a 43 éves Rivaldo.

Az 1999-ben aranylabdás középpályás a brazil másodosztályban a kiesés ellen küzdő Mogi Mirim együttesében térhet vissza. Szerinte ugyanis tapasztalatával segíthet a sereghajtó csapatnak abban, hogy “átvészelje a nehéz időszakot.”

A Mogi Mirim a mostani idény eddigi nyolc meccsén csupán három pontot szerzett, s az egyetlen együttes a 20 csapatos másodosztályban, amely még nyeretlen. A tavaly visszavonuló Rivaldo közölte, fizikai állapotától függően “néhány mérkőzésen” beszállna a játékba.

A brazil válogatottal 2002-ben világbajnok középpályás Európában többek között az FC Barcelonában és az AC Milanban is megfordult, utóbbival 2003-ban Bajnokok Ligáját is nyert, visszavonulását pedig tavaly márciusban jelentette be.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik