Foci

Három gól is kevés volt a franciáknak

francia válogatott (Array)
francia válogatott (Array)

Vasárnap este a franciák Belgiummal, a brazilok Mexikóval találkoztak barátságos mérkőzésen.

A Párizsban rendezett találkozón a világbajnokságon is remeklő belgák gyorsan elcsendesítették a közönséget, hiszen a 17. percben vezetést szereztek Marouane Fellaini révén. A franciák a bekapott gól után egyre aktívabban fociztak, helyzeteiek is voltak, de ahelyett, hogy egyenlítettek volna a belgák megduplázták az előnyüket: a szünet előtt megint Fellaini jelentkezett góllal.

 Fotó: Europress Fotóügynökség

Az 50. percben viszont már 0-3-at mutatott az eredményjelző, köszönhetően Radja Nainggolan távoli bombájának, ám ekkor már tényleg összekapták magukat a házigazdák, és elkezdték termelni a gólokat.

Előbb Valbuena szépített büntetőből, aztán Hazard is bevágott egy tizenegyest a másik oldalon (1-4), a hajrában pedig Fekir és Payet faragott a hátrányból (3-4), de az egyenlítésre már nem maradt idejük a galloknak.

Brazíliának jóval könnyebb dolga volt, hiszen Mexikó ellen léptek pályára, erősen felforgatott kerettel és már az első félidőben el is döntötték a meccset.

A 28. percben Coutinho, majd a 37-ben Tardelli tudott eredményes lenni, így a sárga-zöldek végül 2-0-ra behúzták a mérkőzést.

Eredmények – felkészülési mérkőzés

Írország – Anglia 0-0
Oroszország – Fehéroroszország 4-2 (1-0)
Szerbia – Azerbajdzsán 4-1 (1-1)
Horvátország – Gibralták 4-0 (2-0)
Franciaország – Belgium 3-4 (0-2)
Brazília – Mexikó 2-0 (2-0) 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik