Foci

FIFA-botrány: ez még csak a kezdet!

Walter de Gregorio (Array)
Walter de Gregorio (Array)

Hivatalosan is megerősítették, kiket vádolnak korrupcióval. Sepp Blatter kapcsán nem nyilatkozott a főügyész, így nem tudni, hogy a szervezet elnöke ellen nyomoznak-e. A bűnösök akár 20 éves börtönbüntetést is kaphatnak.

Ahogyan arról írtunk, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) zürichi tisztújító kongresszusának helyszínén több embert is őrizetbe vettek, összesen kilenc magas rangú FIFA-illetékest, köztük két jelenlegi alelnököt és öt sportmarketing vezetőt vádolnak korrupcióval. Az amerikai igazságügyi minisztérium szerdai közleménye szerint a New York-i szövetségi bíróságnál kétéves nyomozás eredményeként benyújtott, 47 vádpontot tartalmazó vádiratban többek között az áll, hogy az érintettek zsarolásra, csalásra és pénzmosásra épülő rendszert működtettek több mint két évtizeden keresztül.

A média- és marketingjogokkal történő visszaélés kapcsán új infó, hogy a 2010-es, dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság is érintett lehet a korrupciós botrányban.


Walter de Gregorio, a FIFA kommunikációs igazgatójának reakciója a zürichi sajtótájékoztatón
Fotó: Europress Fotóügynökség 

Ugyan a neveket már korábban nyilvánosságra hozta több médium is, hivatalosan a szerda délutáni, amerikai sajtótájékoztatón közölték ezeket. Köztük van két alelnök, Jeffrey Webb, az észak- és közép-amerikai országok szövetségeit tömörítő CONCACAF 50 éves, kajmán-szigeteki vezetője és a 83 esztendős, uruguayi Eugenio Figueredo. Rajtuk kívül a brazil szövetséget áprilisig irányító, ugyancsak 83 éves José Maria Marin, az 58 éves Costa Rica-i Eduardo Li, a 64 éves nicaraguai Julio Rocha Ocha, a korábbi alelnök, a 72 éves trinidadi Jack Warner, az 58 éves brit Costas Takkas, a 68 éves venezuelai Rafael Esquivel és a 86 éves paraguayi Nicolás Leoz neve szerepel a kilenc FIFA-illetékest tartalmazó listán.

Az igazságügyi tárcát irányító Loretta Lynch amerikai főügyész újságírói kérdésre válaszolva azt mondta, a FIFA-elnök Sepp Blatter helyzetéről nem áll módjában nyilatkozni. Korábban a szervezet kommunikciós igazgatója, Walter de Gregorio is úgy nyilatkozott, hogy nincs tudomásuk arról, hogy Blatter után nyomoznának.

Lynch hozzátette, a korrupciós botrányában érintett futballfunkcionáriusok akár 20 éves börtönbüntetést is kaphatnak. Ez a legmagasabb büntetési tétel a szervezett bűnözés kapcsán.

Kelly T. Currie, New York-i államügyész is megerősítette, hogy a bűncselekmények évtizedes múltra tekintenek vissza és a nyomozó szerveknek is évekbe telt, mire eljutottak a mostani letartóztatásig.

„Ez még csak a kezdet” – mondta sejtelmesen.

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség a botrány kirobbanása ellenére nem akar új szavazást kiírni a 2018-as és a 2022-es labdarúgó-világbajnokságok kapcsán, noha ezek esetében is felmerült már a korrupció gyanúja, több nyomozás is indult az ügyben. A pénteki elnökválasztást is megtartják a terveknek megfelelően.

Közben kiderült az is, hogy a Clinton Alapítvány is kapott pénzt a FIFA-tól, méghozzá 50 és 100 ezer dollár között – az alapítvány épp nemrég került bajba, mert sok adományozójuk kilétét nem hozták nyilvánosságra.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik