Foci

Csodatevő kiscsapaté az év sztorija

Carpi (carpi, )
Carpi (carpi, )

Története során először feljutott az olasz bajnokság élvonalába a Carpi labdarúgócsapata.

A mindössze 65 ezer lakosú, észak-olaszországi kisváros együttese kedden este, a Bari elleni gól nélküli döntetlennel biztosította be – négy fordulóval a zárás előtt -, hogy a következő szezonban a Serie A-ban szerepelhessen, mivel már biztosan a Serie B első két helyének valamelyikén végez – a bajnoki címtől is csak egy karnyújtásnyira van a klub.

„Ez egy rendkívüli utazás, nagyon örülök, hogy kiharcoltuk a feljutást. Ez a csapat lépésről lépésre fejlődött, a játékosok pedig nagy jövő előtt állnak” – mondta a mérkőzés után a gárda vezetőedzője, Fabrizio Castori.


A Carpi játékosainak öröme teljesen érthető, kisebbfajta csodát hajtottak végre
Fotó: Europress Fotóügynökség 

A Carpi, amelynek stadionja mindössze 4144 néző befogadására alkalmas, öt év alatt az ötödosztályból menetelt az élvonalig. Hogy az együttes hol fogja játszani meccseit a Serie A-ban, egyelőre kérdéses, a liga szabályai szerint ugyanis az első osztályhoz legalább 20 ezres stadionra van szükség, bár különleges esetekben el lehet tekinteni ettől a feltételtől.

Nem mindenki örül ugyanakkor annak, hogy egy ilyen kiscsapat is ott lesz az élvonalban. Egy korábban kiszivárgott telefonbeszélgetés szerint Claudio Lotito, a Lazio elnöke azt mondta: pénzügyi csőd lesz a Serie A-nak, ha a Carpi feljut. Nos, a római klub első emberének most főhet a feje…

Ajánlott videó

Olvasói sztorik