Foci

Szentes a 7-0-s zakó ellenére is marad a Halinál

Szentes Lázár (szentes lázár, )
Szentes Lázár (szentes lázár, )

Szerdán hallgatták meg a vezetőedző beszámolóját. A Fradi ellen egy más felfogású csapatot szeretnének látni a klubvezetők.

A labdarúgó OTP Bank Liga 23. fordulójában méretes pofonban szaladt bele Székesfehérváron a Haladás együttese, a listavezető 7-0-val küldte haza a vasiakat. A szombathelyi klub honlapjának közleménye szerint a tulajdonosok szerdán hallgatták meg Szentes Lázár vezetőedzőt, előtte pedig Halmosi Péter csapatkapitánnyal és helyettesével, Fehér Zoltánnal is leültek beszélgetni. Az a döntés született, hogy Szentes a helyén marad.

Tóth Miklós, a Haladás ügyvezető igazgatója elmondta, „elfogadhatatlan” a 7-0-s vereség és súlyos taktikai fegyelmezetlenséget emlegetett. Hozzátette, már a Honvéd ellen sem játszott jól a csapat.

„Ami Szentes Lázárt illeti, miután a megbeszélés előtt sem gondolkodtunk edzőváltásban, – hanem abban, hogyan tudunk sikeresebbek lenni -, így továbbra is ő a Haladás edzője. Ugyanakkor neki és a játékosoknak is elmondtuk, aki a Fradi ellen felmegy a pályára, tegyen meg mindent” – így Tóth, aki úgy összegzett, a Ferencváros ellen egy más felfogásban futballozó Haladást akarnak látni.

A szombathelyiek 23 forduló elteltével a 13. helyen állnak, de csak egy pont az előnyük a sereghajtó Dunaújváros előtt.

Videó – Hétperces összefoglaló a 7-0-ról:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik