Foci

Gombócból is sok: hetet kapott Fehérváron a Haladás

videoton (videoton)
videoton (videoton)

Az éllovas Videoton 7-0-ra győzte le a Szombathelyi Haladást a labdarúgó OTP Bank Liga 23. fordulójának vasárnap esti zárómérkőzésén.

Óriási elánnal kezdte a találkozót a Videoton, amely az első negyedórában több gólhelyzetet dolgozott ki. Ezt követően sem lassítottak a hazaiak, és a góllövőlistát vezető Nikolics révén megszerezték a vezetést. A félidő vége felé még reménytelenebb helyzetbe került a Haladás: a játékvezető előbb kiállította a becsúszó Gyurcsó lábára szándékosan rátaposó Martinezt, majd a reklamáló edzőt, Szentes Lázárt is a lelátóra küldte.

 Fotó: MTI

Fordulás után sem vett vissza a lendületből a székesfehérvári együttes és Feczesin jóvoltából gyorsan megduplázta előnyét. Érződött, hogy a vendégcsapat nem lesz képes a feltámadásra, míg a Videoton szárnyalt: Feczesin újabb találatával, Trebotic duplájával, Oliveira góljával, illetve Fehér öngóljával végül kiütéses, hétgólos győzelmet aratott.

A mérkőzést követően a hazai labdarúgók köszöntötték a fehérvári ultrákat, akik mindvégig buzdították őket a kerítésen kívülről, mert így tiltakoztak a szurkolói kártya ellen.

Eredmény – OTP Bank Liga, 23. forduló:

Videoton FC – Szombathelyi Haladás 7-0 (1-0)
Székesfehérvár, 2510 néző, v.: Farkas Á.

gólszerzők: Nikolics (23.), Feczesin (52., 62.), Trebotic (70., 73.), Oliveira (86.), Fehér (öngól – 88.)

sárga lap: Alcibiade (45.), Iszlai (87.)

piros lap: Martinez (37.) 

Videoton: Calatayud – Szolnoki (Brachi 76.), Juhász R., Vinícius, Stopira – Simon Á. (Trebotic 66.), Sándor Gy. – Gyurcsó, Nikolics, Oliveira – Feczesin (Ivanovski 71.) 

Haladás: Branescu – Angyal Zs., Fehér Z., Alcibiade, Jánvári – Iszlai, Jagodics M. (Schimmer 74.) – Martinez, Nagy P. (Bühler 61.), Halmosi (Gaál B. 34.) – Radó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik