Foci
ferencváros-újpest (ferencváros-újpest)

Könnyedén húzta be a 216. derbit a Fradi

Vaskor Máté
Vaskor Máté

újságíró. 2015. 04. 12. 16:17

Telt ház előtt győzte le az Újpestet a Ferencváros az OTP Bank Liga 23. fordulójában a Groupama Arénában.

Közel telt ház, több mint 21 ezer néző fogadta a csapatokat. A hazaiak kezdtek jobban, méghozzá olyannyira, hogy teljesen beszorították az Újpestet, és bár voltak lehetőségeik, a vendégek átvészelték az első tíz percet bekapott gól nélkül.

A későbbiekben is az FTC irányított, mégis a lila-fehérek előtt adódott a játékrész két legnagyobb helyzete, de a hazaiak válogatott kapusa, Dibusz Dénes mindkétszer nagyot védett. A szüneti előtti percek kiegyenlítettebb játékot hoztak, gól pedig továbbra sem született a jó iramú és élvezetes mérkőzésen.

 Fotó: MTI

A Ferencváros úgy kezdte a második félidőt, ahogy az elsőt, azaz nagy nyomást helyezett riválisára. Az Újpest egy ideig állta a rohamokat Balajcza Szabolcs bravúrjainak is köszönhetően, de amikor Hajnal Tamás lecsapott egy kipattanóra, már ő is tehetetlen volt.

Ezt követően Dibusz a meccs bravúrját bemutatva hárított, majd az ellentámadásból eldőlt a meccs, ugyanis Böde Dániel lerántásáért Suljicot kiállította a bíró, a megítélt szabadrúgásból pedig a végig agilisan játszó Varga Roland csavart a bal felső sarokba. A hátralévő időben már nem változott az eredmény, a Ferencváros megérdemelten gyűjtötte be a három pontot.

Eredmény – OTP Bank Liga, 23. forduló:

Ferencváros-Újpest 2-0 (0-0)
Groupama Aréna, vezeti: Solymosi

FTC: Dibusz – Dilaver (Batik, 35.), Mateos, Nalepa, Ramírez (Bönig, 74.) – Somália, Hajnal (Busai, 80.) – Varga R., Gera, Lamah – Böde. Vezetőedző: Thomas Doll

Újpest: Balajcza – Nego, Heris, Litauszki, Forró – Sztaniszavljevics, Balogh B. – Nagy I G., Suljic, Andrics (Bardhi, 79.) – Perovics (Ojo, 61.). Vezetedző: Nebojsa Vignjevics

Gólszerző: Hajnal (61.), Varga (71)

Sárga lap: Perovics (18.), Sztaniszavljevics (31.), Nego (84.)

Piros lap: Suljic (70.)

2. FÉLIDŐ

93. PERC: Vége, a Ferencváros nyert 2-0-ra!

90. PERC: Három perc a ráadás.

87. PERC: A tizedik ferencvárosi szögletből sem alakult ki gólhelyzet.

84. PERC: Negonál elszakadt a cérna, tarkón dobta labdával Busait , amiért jogosan kapott egy sárga kártyát.

80. PERC: Kihasználja utolsó cserelehetőségét Thomas Doll, Busait küldte be a pályára Hajnal helyén a német mester.

79. PERC: Cserél az Újpest: Andrics le, Bardhi be.

78. PERC: Varga szögletét Nego vágja a mezőnybe.

74. PERC: Bönig váltja Ramirezt.

71. PERC: GÓÓÓÓL! Varga irgalmatlanul nagy szabadrúgásgóljával növelte előnyét az FTC. 2-0.

70. PERC: Kiállítás! Ojo pontos fejesét nagy bravúrral fogta Dibusz, a ferencvárosi kontra végén pedig Suljic lerántotta Bödét, amiért azonnali piros lappal az öltözőbe küldte.

69. PERC: Hajnal újabb sarokrúgása veszélytelennek bizonyult.

65. PERC: Megfogta a bekapott gól a lilákat, nem sikerült egyelőre váltaniuk.

61. PERC: GÓÓÓÓÓL! Böde indításából Lamah lépett ki, s bár az ő lövését még hárítani tudta Balajcza, Hajnal az üres kapuba tüzelt. 1-0.

60. PERC: Perovics helyén Ojo a pályán.

59. PERC: Hajnal suhintott rá egy szabadrúgást 21 méterről, de nem talált kaput.

55. PERC: Újabb helyzett a vendég kapu előtt! Hajnal szögletébe Böde tette bele a fejét, Balajcza eszén viszont ezúttal sem tudott túljárni.

54. PERC:  Egy újpesti védelmi hibát kihasználva Lamah tört egyedül kapura, s bár lövése Balajcza alatt átcsúszott, a laszti lelassult és Forró a gólvonal előtt ki tudta vágni.

48. PERC: Ziccer! Böde emelkedett magasra, csúsztatását azonban Balajcz földön túli bravúrral szögletre tornászta.

46. PERC: Az UTE kezdte a második félidőt.

1. FÉLIDŐ

45+1. PERC: Vége az első játékrésznek, azt nem állíthatjuk, hogy elrepült.

45. PERC: 1 percet hosszabbított Solymosi.

41. PERC: Varga lövése akadt el az ötösön álló újpestiben.

37. PERC: Hajnal szögletét könnyedén hatástalanította a lila-fehér védelem.

35. PERC: Dilaver hagyja el a pályát sérülés miatt, Batik veszi át a helyét.

33. PERC: Ismét veszélyeztet a Fradi, ezúttal Varga próbálkozása gurult centikkel a jobb kapufa mellé.

32. PERC: Egy égbe fejelt labdát Lamah tüzelt kapura kapásból, Balajcza azonban a helyén volt.

31. PERC: Sztaniszavljevics lépett oda alattomosan Gerának, amiért meg is kapja a megérdemelt sárgáját.

30. PERC: Egyelőre kritikán aluli a találkozó színvonala, nem éppen közönségcsalogató a játék.

27. PERC: Újabb helyzet újpesti oldalon. Perovics lépett ki a védők gyűrűjéből, s csak Dibusz mentésének köszönheti a Fradi, hogy nem kapott gólt.

25. PERC: Mateos maradt lenn a gyepen egy ütközés után, ezért állt hosszú másodperceket a játék.

A Nemzeti Sport felvétele a kezdő sípszót megelőző hangulatról:

21. PERC: Ziccer! Andrics egy finom csellel küldte el gyufáért Nalepát a büntetőterületen belül, ám közeli próbálkozása elakadt Dibuszban.

18. PERC: Perovic sárgul be, miután elütötte a levegőben Dilavert.

A Fradi ultrái mindeközben a Népligetben bojkottálják a meccset:

16. PERC: Suljic indult meg egy labdaszerzést követően, de Nalepa tanárian szerelte.

14. PERC: Andrics lapos beadását Dibusz gyűjti be könnyedén.

11. PERC: Hatalmas mezőnyfölényben focizik a Fradi, az újpesti gárda egyelőre nem találja a helyét a pályán.

6. PERC: Hajnal tekert a hosszú felső irányába, de lövése elkerülte a kaput.

5. PERC: Beszorul az Újpest a találkozó első perceiben, egyelőre alig jár az ellenfél térfelén Vignjevic együttese.

2. PERC: Kis szögletet végzett el a Fradi, majd Lamah éles szögből a kapu mellé gurított.

1. PERC: A hazaiak indították útjára a labdát.

Előzetes: A szervezett szurkolói csoportok mindkét oldalon több ezer embert várnak a 16.30-kor kezdődő meccs idejére szervezett újpesti illetve népligeti meccsnézésre, tüntetésre – amint az interneten jelezték. Ám a jegyek így is szépen fogynak, olyannyira, hogy az FTC már jelezte, a kapukat szokásosnál korábban, már két és fél órával a kezdés előtt kinyitják.

A két csapat a 216. egymás elleni bajnoki összecsapására készül, az örökmérleg szerint eddig 97 FTC-győzelem és 57 döntetlen mellett 61 újpesti siker született. Az előző szezonban a párharc mindkét felvonását a zöld-fehérek nyerték, a mostani kiírás őszi meccsén viszont 2-1-re az Újpest győzött – az akkor győztes gólt szerző Simon Krisztián januárban az 1860 Münchenhez igazolt.

A mostani találkozó előtt egyértelműen a tabellán harmadik FTC tekinthető favoritnak, Thomas Doll együttese ugyanis a legjobb formában lévő csapata az NB I-nek, idén négy győzelem mellett egy döntetlent játszott a bajnokságban. A nyolcadik Újpest riválisával szemben még egyetlen bajnokit sem tudott nyerni 2015-ben, öt meccsen mindössze két pontot szerzett.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Telecommunication concept. Young woman calling with smart phone.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.