Foci

ETO: ha nincs meg a licenc, vége a dalnak

Győri ETO (győri eto, )
Győri ETO (győri eto, )

Borkai Zsolt 40 százalék esélyt lát arra, hogy megmeneküljön a győri focicsapat.

Csütörtökön este Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke és Győr polgármestere „állja az ütéseket” a 3 menet Havas Henrikkel stúdiójában. A legfontosabb téma természetesen a Győri ETO FC sorsa volt, a futballklub a Questor botrány kirobbanása után került súlyos helyzetbe. Borkai a műsor felvételén elmondta: 40 százalék esélyt lát arra, hogy sikerüljön megmenteni a csapat számára az életet jelentő licencet. Befektetők már lennének, ám licenc nélkül ők sem tehetnek semmit a klubért.

A SportKlub műsorában Havas Henrik megemlítette, hogy többen – például a másodedző – is elhagyták a klubot. Borkai szerint ezekre a lépésekre lehetett számítani, érthető, ha egy – nem is olyan régen igazolt – munkatárs továbbáll, mert nem érzi biztosítottnak a jövőjét.

„Nagyon pozitív dolog viszont, hogy az összes játékos azt mondta, kitartanak a bajnokság végéig” – nyilatkozta Borkai.


Fotó: MTI

Egy másik kérdésre válaszolva azt is elmondta, kevesen vannak azért már ezen a hajón, sokan „ugrálnak lefelé”. Hozzátette, hogy bár többször felmerült, hogy nincs pénz az egyesület kasszájában, tudomása szerint a működéshez, valamint az utánpótláscsapatok utazásához szükséges összegek „rendben vannak” jelen pillanatban.

„A licenc megtartása a legfontosabb történet” – jelentette ki a Borkai Zsolt. Ha nincs meg a licenc, akkor vége a dalnak a futballcsapat számára. Sok ember aláírása kell ahhoz, hogy ezt a jogi kérdést rendezni lehessen és a kérdést a befektetői pénzek sem oldják meg.

„Három nagyon komoly befektető is jelentkezett Angliából, Olaszországból és Magyarországról is. Itt a licenc jog megtartása a gond, a jog az ETO FC Kft.-nél van, hiába érkezik valaki sok pénzzel, nem teheti meg… – van olyan befektető, aki opcionálisan is megvásárolná, de ehhez is kell az ügyész engedélye, a tulajdonos aláírása” – mondta a sport- és városvezető a SportKlub kamerái előtt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik