Az ibériai együttes felforgatott és tartalékos kezdővel állt ki a hollandok elleni barátságos összecsapásra, ugyanis olyanok is helyet kaptak a csapatban, mint Isco, Bernat, Juanmi vagy Suarez. A házigazdák gyorsan be is rámoltak két gólt a nem túl összeszokott gárdának, előbb a 13. percben de Vrij, majd nem sokkal később Klaassen volt eredményes.
Fotó: Europress Fotóügynökség
A folytatásban a vendégek ugyan többet birtokolták a labdát, de még csak szépíteni sem tudtak, pedig a második etapban már David Silva, Sergio Ramos vagy Iniestát is pályára küldte Vicente del Bosque. Végül a hollandok 2-0-ra nyerték az összecsapást.
Kedden egy másik komoly rangadót is rendeztek, az olaszok Torinóban fogadták az angolokat: az itáliaiak sokáig vezettek Pellé révén, de a 79. percben Townsend egalizálni tudott, így végül 1-1-el zárult a találkozó.
A szlovák-cseh rangadót 1-0-ra északi szomszédaink nyerték, a törökök 2-1-re verték Luxemburgot, míg a svéd-iráni meccs 3-1-el ért véget.