Foci

Ilyen játékkal örülhetünk az egy pontnak

magyar válogatott (magyar válogatott)
magyar válogatott (magyar válogatott)

Megkérdeztük olvasóinkat, szerintük boldogok lehetünk-e a magyar válogatott játékával. Itt a végeredmény.

Vasárnap este a Dárdai-csapat taktikus focival, ugyanakkor cseppet sem szórakoztató játékkal játszott 0-0-s döntetlent a görög válogatottal. A nemzeti csapat, és így a szövetségi kapitány a lefújás után kapott hideget-meleget, Szalai Ádámot például hangosan kifütyülte a közönség, de a találkozó utáni sajtótájékoztató is ingerült hangulatban zajlott.

Ugyanakkor le kell szögeznünk, egyáltalán nem mehetünnk biztosra a görögök ellen. A találkozó előtt ismét abba a hibába estünk, hogy elhitettük magunkkal, verhetetlenek vagyunk, és könnyen lesajnáltuk az eddig pocsékul játszó görögöket, pedig az ő keretük jóval erősebb a miénknél, és ez a Groupama Arénában is látszott.

 Fotó: MTI

Olvasóink többsége úgy véli, a mutatott játékkal örülnünk kell annak, hogy sikerült pontot szerezni, de szintén sok voks érkezett arra, hogy gyenge meccs volt, és egyik csapat sem érdemelt volna három egységet.

A szavazók közül csak 400-an vélték úgy, hogy rászolgáltunk a győzelemre, és van is ebben valami, hiszen bár a görögök a második félidő elejét nagyon megnyomták, a legnagyobb gólhelyzet előttünk adódott, de Nikolics a szurkolók közé lőtte a labdát száz százalékos ziccerben.

Ezzel az egy ponttal egyébként semmi sincs veszve, bár lemaradtunk a görög-északír duó mögött, de még mindig négy pont az előnyünk a finnek előtt. A következő Eb-selejtezőn egyébként pont ellenük meccselünk majd júniusban, így az lesz az igazi sorsdöntő összecsapás.

A szavazás végeredménye

1. Ilyen játékkal örülhetünk az egy pontnak – 51,27% (2788 szavazat)
2. Egyik válogatott sem érdemelt három pontot – 41,12% (2236)
3. A Dárdai-csapat rászolgált a győzelemre – 7,61% (414)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik