héhalom (héhalom)
Foci sport

Lerúgta a pályáról a kiskutyát a magyar focista

A Nógrád megyei első osztályban történt az elszomorító eset.

Vasárnap a Berkenye 2-0-ra győzte le hazai pályán a Héhalom együttesét.

A találkozó egy élítélendő eseményről maradt emlékezetes, amiről videó is készült. A nogradifoci.hu beszámolója szerint a második játékrészben a vendégek játékosa egy alkalommal nemes egyszerűséggel belerúgott egy, a pályára berohanó kiskutyába. A játékvezető meglepő módon semmilyen szankciót nem alkalmazott az elkövetővel szemben.

Szilágyi Albert, a vendégek trénere elítélően nyilatkozott a történekről.

“A mérkőzés során több alkalommal szaladtak be kutyák a pályára. Ez a második vagy harmadik eset volt, a kutya ahogy a pályán futott, a játékos belerúgott, de szerencsére nem történt nagyobb baj, mert alacsony növésű volt. Ennek nem örülünk, természetesen nem értünk ezzel egyet. Szerencsétlen kutya nem tehet arról, hogy egy pálya közepén találja magát, nem tudatos lény ilyen értelemben. Az eset szóba került az öltözőben, mi elmarasztaltuk a játékost. Ez egy elítélendő és felesleges tett volt, amit meg is bánt a játékos” – mondta.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.