Foci

Horrorsérülés a futballpályán – videó

Federico Mattiello (Federico Mattiello)
Federico Mattiello (Federico Mattiello)

A Chievo-Roma meccsen Radja Nainggolan eltörte Federico Mattiello lábát.

A Roma bár a szezon elején szépen termelte a pontokat, az utóbbi hetekben megtorpantak: legutóbbi tíz meccsükön nyolcszor ikszeltek, csak az Udinesét és a Cagliarit tudták megverni, eközben pedig az éllovas Juventus hatszor is begyűjtötte mindhárom pontot. Nem csoda, hogy a fővárosban már búcsút inthetnek a bajnoki címnek.

A Roma persze nem adja fel, a Chievo otthonában szerettek volna diadalmaskodni, ám ez nem egyszerű feladat még úgy sem, hogy a veronaiak a kiesés ellen harcolnak.

 Fotó: Europress Fotóügynökség

Az első félidőben a hazaiak akár több gólt is lőhettek volna, sokszor csak a szerencse mentette meg a Romát, majd egy brutális sérülés miatt állt a játék: a belga Radja Nainggolan egy becsúszás után begyűrte maga alá Federico Mattiello lábát. Az élőképen is azonnal látszott, hogy a 19 éves középpályás lába eltört. 

A szünet után sem változott a helyzet, egyik csapat sem tudott a kapuba találni, így a Roma megint döntetlenre végzett. Jelenleg nyolc pont a hátrányuk az egy meccsel kevesebbet játszó Juventus mögött.

Eredmények – Serie A, 26. forduló

Chievo-AS Roma 0-0
Empoli-Genoa 1-1
Parma-Atalanta 0-0
Udinese-Torino 3-2
Cesena-Palermo 0-0

Ajánlott videó

Olvasói sztorik